Még márciusban számoltunk be arról, hogy egy uniós előírás miatt ugrott meg a tojás ára. Európában tojáshiány alakult ki, mert a tyúkok nagy része a vágóhídon van, mivel az unió új előírását nem minden gazda tudta betartani.
A tojás ára húsvét táján elérte a 60 forintot is, április elején ez 50-55 forintra mérséklődött.
Januártól áprilisig a mezőgazdasági termelői árak 2,3 százalékkal csökkentek a múlt év első négy hónapjához képest. A növények esetében még nem indultak el a betakarítások, de az előző évi termésből még bőven volt raktáron, ezért a múlt év január–április időszakhoz képest, 30 százalékos volumennövekedés mellett, 8,8 százalékos árcsökkenés következett be.
Az élőállatok és állati termékek ára a tavalyi 15,2 százalékos növekedés után az idén január-áprilisban újabb, 13,1 százalékos emelkedést mutat az előző év azonos időszakához mérten. A gabonafélék ára áprilisban 8,2 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban. A búza és a kukorica ára az előző hónaphoz mérten kissé emelkedett, így az előbbi termék ára 55 200 forint, az utóbbié 50 800 forint volt tonnánként.
A KSH közlése szerint a gyümölcsök ára áprilisban 19,9 százalékkal mérséklődött, bár itt döntő súlya a tárolt almának volt, más hazai termelésű gyümölcsöt nem értékesítettek ebben az időszakban. A gyümölcsökhöz hasonlóan burgonyából is csak a tavalyi termés volt a piacon, ára felére (53,9 százalékkal) csökkent az előző év negyedik hónapjához képest.
A vágóállatok termelői ára 11,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A vágómarha ára 12,2 százalékkal, a vágósertésé 22,5 százalékkal nőtt tavaly áprilishoz képest, de az ára így is elmaradt a decemberi csúcstól. A vágóbaromfi ára a vágóállatok átlagáránál sokkal kisebb mértékben, csak 1,6 százalékkal emelkedett.
Az idén áprilisban az állati termékek ára 10,8 százalékkal emelkedett. A tej felvásárlási ára az előző hónaphoz mérten kis mértékben csökkent, de így is 3,3 százalékkal meghaladta az egy évvel ezelőtti árat, a tojás 63,4 százalékos drágulása már lassulást jelez a márciusi 65,5 százalékos áremelkedéshez képest.