Megemelik a tranzakciós adót

Franciaországban augusztustól az eredetileg tervezetthez képest magasabb lesz a pénzügyi tranzakciós adó.

BL
2012. 06. 19. 10:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az adó bevezetéséről még az előző kormány döntött idén januárban a gazdaságösztönző csomag részeként. Augusztustól 0,1 százalékos adót terveztek kivetni a részvények adásvételére azon vállalatok esetében, amelyeknek piaci tőkeértéke meghaladja az egymilliárd eurót. Akkor 1,1 milliárd euró bevételre számítottak az adóból.

A számvevőszéknek a költségvetés helyzetéről készülő jelentését – amelyre a kormány támaszkodni kíván a költségvetési és adópolitika kiigazítása során – július elején hozzák nyilvánosságra, ekkor fogja a kormány bejelenteni a tranzakciós adó bevételi korrekcióját. Vagyis a kormány a költségvetés korrekciójának részeként fogja megemelni ezt az adónemet annak érdekében, hogy az előző kormány által remélt bevétel meglegyen – hangsúlyozta a lap. A Les Échos úgy tudja, hogy az adó mértéke 0,3 százalék alatt marad.

A tranzakciós adó csak a kezdet

Ezenkívül egy új, 3 százalékos osztalékadó bevezetését is tervezi a lap szerint a kormány, amelyből évi 800 millió eurós bevételt remél. Ezt az új adónemet a részvényeseinek osztalékot osztó vállalatoknak és nem a részvényeseknek kellene fizetniük. Az intézkedéssel osztalékfizetés helyett befektetésre kívánja ösztönözni a vállalatokat az új szocialista kormányzat.

Azokra a csoportokra, amelyek leányvállalataiktól kapnak osztalékot, nem vonatkozna az új adónem, amennyiben legalább 5 százalékos részvényesek a cégben. Ez a felmentés a társasági adó esetében már érvényes azért, hogy egy leányvállalat nyereségét ne lehessen kétszer megadóztatni, először magánál a cégnél, majd az anyavállalatnál is.

A 250-nél kevesebb embert foglalkoztató és 50 millió eurónál kisebb forgalmat bonyolító független, egy vállalatcsoporthoz sem tartozó kis- és középvállalatokra sem vonatkozna az új adónem. Ez azt jelenti, hogy elsősorban a párizsi tőzsde azon nagyvállalatait sújtaná az osztalékadó, amelyek tavaly 45 milliárd osztalékot fizettek ki részvényeseiknek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.