Milliókat spóroltak a földgázon

Több mint 42 millió forintnyi összeget takaríthat meg a földgázon a 2012/13-as fűtési időszakban Szolnok és a megyeszékhelyhez csatlakozott további kilenc település.

WL
2012. 06. 20. 21:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tenderre négy pályázó jelentkezett, közülük az E.ON Energiaszolgáltató Kft. árajánlata volt a legkedvezőbb – ismertette Szabó István, a megyei jogú város alpolgármestere szerdai sajtótájékoztatóján.

Szolnok vezetésével az érintett kistérségi önkormányzatok a takarékosság jegyében fogtak össze immár második alkalommal, miután éves szinten jelentős tételt, 2,4 millió köbméter gázt teszi ki a fogyasztásuk – indokolta a közös akciót az alpolgármester.

A földgáz vásárlására kiírt közbeszerzési eljáráson ezúttal már négy cég indult, és a tavalyi győztes, az E.ON Energiaszolgáltató Kft. nyerte el a szolgáltatási megbízást. A döntésnél a versenyképes ár mellett a szolgáltatás színvonalát is figyelembe vették – tette hozzá Szabó István.

Az érintett 10 településen összesen 44 intézmény kapja olcsóbban a földgázt, a megtakarítás éves szinten meghaladja a 42 millió forintot, amiből a legnagyobb tétel, 31 millió forint Szolnokra jut. Az új, ugyancsak egy évre szóló és július elsejétől érvényes szerződést már valamennyi önkormányzat és intézmény aláírta a nyertes társasággal.

A meghatározott nagyfogyasztóknak egy 2008-as törvény alapján először tavaly kellett a piacról beszerezniük a földgázt, első alkalommal egy hasonló önkormányzati kör 19 millió forint megtakarítást ért el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.