A felmérésből kiderült, hogy a V4-országok és Románia csoportjából Szlovákiában a legmagasabb, 52 százalékos azoknak a banki ügyfeleknek az aránya, akik a múltban már legalább egy alkalommal bankot váltottak.
Magyarországon ez az arány 28, Romániában pedig 42 százalék. A nem lojálisnak értékelt banki ügyfelek aránya Csehországban (17 százalék), illetve Lengyelországban (12 százalék) a legalacsonyabb.
Igor Mravec, a Deloitte pénzügyi intézményekre szakosodott szakértője a felmérés eredményeit ismertetve elmondta: elégedetlenek a szlovák fogyasztók a magasnak tartott banki illetékekkel, és elégtelennek tartják a szolgáltatásokat is. Rámutatott: a szlovákiai banki ügyfelek jelentős részének nem jelent problémát , hogy bankot váltson.
A felmérésből az is kiderült, hogy továbbra is meglehetősen jelentős számú Szlovákiában azoknak a csoportja, akik nem rendelkeznek bankszámlával, a felnőtt összlakossághoz viszonyítva arányuk 34 százalék.