Orbánék elérhetik a kitűzött célokat

Tarthatónak véli a kormány által kitűzött 3 százalék alatti költségvetési hiánycélt 2012-ben a Századvég Gazdaságkutató Zrt.

KA
2012. 06. 19. 12:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar gazdaság szempontjából kulcsszerepet játszó külső kereslet növekedésére számít a Századvég, mivel az elmúlt negyedévben javultak legfőbb külkereskedelmi partnereink növekedései kilátásai. Emellett azonban továbbra is rendkívül nagyok a kockázatok, elsősorban az egyes tagállamokon belül kialakult politikai, illetve gazdasági instabilitás miatt. A komoly társadalmi és gazdasági feszültségekkel terhelt országok (Görögország, Spanyolország) viszonylag kis súlyt képviselnek a hazai kivitelben, így ezek a problémák csak akkor érintik közvetlenül hazánkat, ha a válság átterjed más európai országokra vagy az eurózóna egészére – tették hozzá.  

A 2012-es év első negyedévében 0,7 százalékkal szűkült a magyar GDP az előző év azonos időszakához képest. A fogyasztás stagnálása mellett a beruházások drasztikus zuhanása, valamint az import megugrása miatt csökkent a bruttó hazai termék. Termelési oldalon a kis súlyt képviselő mezőgazdaság tavalyi, bázishatással összefüggő növekedése megtört, emellett visszaesést regisztráltak a feldolgozóiparban is. Ennek megfelelően a tavalyi év húzóágazataiban csökkenést regisztráltak. Az építőipar továbbra is lejtmenetben van, míg a szolgáltatásokat a stagnálás jellemezte – szerepel az elemzésben.

Nem volt tömeges elbocsátás

A Századvég szerint a foglalkoztatottság bővülése már öt negyedéve tart, amiben jelentős szerepe volt a közmunkaprogramok felfutásának. A minimálbér emelése és az elvárt béremelés nem váltott ki tömeges elbocsátásokat. A vállalatok a prémiumok és a magasabb jövedelemmel rendelkező munkavállalók bérének visszafogásával alkalmazkodtak a szabályozáshoz. A növekvő aktivitás, valamint a lassan emelkedő munkakereslet hatására a munkanélküliségi ráta emelkedését regisztrálták.

Az infláció érdemben nem változott áprilisig, májusban azonban jelentősen csökkent a ráta. Az áremelkedés lassulásában a gyenge belső kereslet, valamint a piaci szolgáltatások átárazásának áfaváltozással összefüggő előre hozása áll – állapítja meg az elemzés. Az inflációs kockázatok enyhülése miatt lekerült a monetáris tanács napirendjéről az alapkamat emelése. Ezzel szemben a hitelkamatok mind a vállalati, mind a háztartási szegmensben emelkedtek, ami a bankok alacsony hitelezési hajlandóságával és képességével magyarázható.

Egy dolog hat a növekedés irányába

Előrejelzésük szerint a bruttó hazai termék 0,8 százalékkal zsugorodik az idei évben. Jövőre ezzel szemben a GDP lassú, 1 százalékos bővülését prognosztizálja a Századvég. A kivitel az egyetlen tényező, ami a gazdaság növekedésének irányába hat. A háztartások fogyasztási kiadását visszafogja a gyenge árfolyam, a hitelezés akadozása, valamint a nettó reálbérek csökkenése. Ennek megfelelően a fogyasztás esetében az idei évben 0,6 százalékos csökkenést, jövőre pedig stagnálást vár az intézet.

A lakosság ingatlanberuházásai várhatóan tovább csökkennek, amit 2013-tól csak részben tud ellensúlyozni a kormányzati állóeszköz-felhalmozás bővülése. A vállalati beruházásokat továbbra is jelentősen visszafogja az alacsony hitelkínálat, a bizonytalan növekedési kilátások, illetve a különadók. Összességében az idei évben a bruttó állóeszköz-felhalmozás 6,2, míg jövőre 1,4 százalékos csökkenésére számít a Századvég Gazdaságkutató.

Elérhető a tervezett hiánycél

A gyenge konjunkturális kilátások miatt a foglalkoztatás lényegében csak a közmunkaprogramok következtében nőhet 2012-ben, és mivel a kormányzati intézkedések hatására az aktivitás hasonló ütemben emelkedik, ezért a munkanélküliségi ráta 11 százalékon marad – olvasható az elemzésben. Az inflációs folyamatokat a gyenge kereslet és a kormányzati indirektadó-intézkedések határozzák meg az elkövetkező másfél évben. A fogyasztóiár-index csökkenő pályára állhat a második negyedévtől, jelentősebb lassulásra pedig a jövő év elején számít a Századvég.

Az államháztartás az EU-számára (is) releváns ESA-elszámolás szerint GDP-arányosan 4,2 százalékos többlettel zárta a 2011-es évet, a költségvetés fenntarthatósága szempontjából fontosabb, egyedi tételekkel korrigált mutató viszont 5,5 százalékos hiányt jelez a tavalyi évre. Az idei évre tervezett, jelentős mértékű kiigazítás a Századvég véleménye szerint megfelelő ütemben halad.

Bár mind a bevételi (személyi jövedelemadó, járulékok), mind a kiadási oldalon (gyógyszerár-támogatások) komoly kockázatokat látnak, az év közben meghozott intézkedések, valamint a jelentős tartalék ellensúlyozza a kockázatok nagy részét. A Századvég előrejelzése szerint 2012-ben az államháztartás ESA-hiánya GDP-arányosan a tervezett 2,5 százalék helyett 2,7 százalék lesz. Az eltérés bőven a hibahatáron belül van, azaz takarékos költségvetési politikával elérhető a tervezett hiánycél.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.