Maria Fekter osztrák pénzügyminiszter, az ellenzéki Zöldek támogatásával, az elmúlt napokban levélben fordult uniós kollégáihoz és Algirdas Šemeta adóügyi biztoshoz – jelentette az ORF. Azt javasolták, hogy az Európai Bizottság álljon el az EU-szerte bevezetendő tranzakciós adóra vonatkozó javaslatától, mert a jelek szerint nem megvalósítható. Ehelyett úgynevezett „megerősített együttműködés” létrehozását kezdeményezik a témában.
Sokan támogatják
Werner Kogler, a Zöldek elnökhelyettese a rádiónak nyilatkozva úgy vélekedett, legkevesebb kilenc tagállam vehet részt a megerősített együttműködésben. Ausztria mellett Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Görögország, Belgium és Finnország is a tranzakciós adó mellett foglalt állást – emlékeztetett. Kogler reményei szerint a következő két héten belül ezek és további tagállamok is csatlakozhatnak a javaslathoz.
A levélben leírták azt is, hogy a Zöldek az illeték bevezetésétől tették függővé, megszavazzák-e az Európai Stabilitási Mechanizmust (ESM) az osztrák parlamentben. Az osztrák kormánynak a kétharmados többség biztosításához szüksége van legkevesebb egy ellenzéki párt támogatására, s mindeddig egyedül a Zöldek mutattak tárgyalási készséget.
A Zöldek további két feltétele, hogy a kormány támogassa az uniós eurókötvények létrehozását és hogy növeljék az Európai Befektetési Bank pénzeszközeit.
Az ESM ratifikálását mindeddig blokkoló Zöldek és a kormány előző nap váratlanul közeledést ért el, és rövid határidővel pótlólagosan parlamenti napirendre vetette az ESM tárgyalását. Ez a másik két ellenzéki párt körében felháborodást keltett, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és a Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) csütörtökön válaszul egy időre elhagyta az üléstermet.