Olajkereskedők tájékoztatása szerint júniusban napi 1,2-1,3 millió hordó volt a kivitel naponta, ami azt jelenti, hogy Irán eddig napi 1 millió hordó, napi 90 millió dollár bevételtől esett el, jóllehet a szankciók teljes körűen csak július 1-jén lépnek hatályba. A vitatott iráni atomprogram miatt ugyanis az uniós kormányok már januárban megállapodtak abban, hogy betiltják az iráni kőolaj importját, és szankciókat vezetnek be az iráni központi bank és más pénzintézetek ellen.
Májusban 1,5-1,6 millió hordót tett ki az export.
Irán olajtermelése az idén napi 850 ezer hordóval csökken tavalyhoz képest a beruházások elmaradása miatt az amerikai kormányzat energiaügyi tájékoztató hivatala (EIA) szerint.
Az intézet azzal számol, hogy Irán olajtermelése napi 850 ezer hordóval, napi 2,7 millió hordóra csökken az év végére a múlt év végi 3,55 millió hordóról, és 2013-ban további napi 200 ezer hordóval csökken.