Túligénylés miatt növelnék a keretet

Az NFÜ a mikrohitelkeret 15 milliárd forintról 22 milliárd forintra emelését javasolta a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak.

MD
2012. 06. 15. 16:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Világgazdaság pénteki számában azt írta, hogy a mikrovállalkozások az elmúlt hetekben vidéken is kimerítették az Új Széchenyi-terv egyik legnépszerűbb konstrukciója, a kombinált mikrohitel program forrásait.

Az NFÜ közölte: eddig 7,5 milliárd forint támogatást ítéltek meg mintegy kétezer pályázónak. Amennyiben a kötelezettségvállalási keret kimerül, vagy annak kimerülése előre jelezhető, a benyújtási határidő előtt a beadási lehetőséget az ügynökség felfüggesztheti vagy a pályázatot lezárhatja, és erről a pályázókat közleményben értesíti.

Válaszában az NFÜ hangsúlyozta azt is, hogy Közép-Magyarországon a mikrohitel-konstrukció eredeti, 3 milliárd forintos keretösszegét a jelentős túligénylés alapján további 4 milliárd forinttal emelték. Ezzel a keretemeléssel a beérkezett igények támogatását kívánják megoldani. Hozzátették, hogy a jelenlegi információk alapján a Közép-Magyarország operatív programban 2013 végéig nem látnak lehetőséget mikrohitelre vonatkozó pályázatok benyújtására.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.