A 800 lelkes magyar és az 1200 lakosú romániai település a Magyarország és Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007–2013 keretében nyújtott be pályázatot a két község között húzódó, leromlott állapotú, 7 kilométer hosszú útszakasz felújítására.
Zsiga Mihály elmondta: a pályázat révén javulhat a két település megközelíthetősége, mivel eddig – megfelelő infrastruktúra hiányában – csak jelentős kerülővel, Csengersimán és Szatmárnémetin (Satu Mare) keresztül lehetett megközelíteni a határ két oldalán lévő, az egymástól légvonalban mindössze néhány kilométernyire fekvő községeket.
A rekonstrukciós munkálatok elkezdéséhez szükséges tervdokumentáció elkészítésére összesen 115 ezer eurós, vissza nem térítendő támogatást nyert el a két község, a magyar oldalon a támogatás mértéke meghaladta a 98 ezer, míg román oldalon az 55 ezer eurót – ismertette az önkormányzati vezető. A kiviteli tervek várhatóan augusztus végére készülnek el, ennek birtokában kezdődhet el a konkrét beruházás, amelyhez további pályázati forrást szeretne szerezni Csengerújfalu és Szamosdob, illetve az utóbbi községhez tartózó Csengerbagos (Boghis) önkormányzata.
A megfelelő pályázati feltételek esetén 2013 végére készülhet el a felújított útszakasz – tette hozzá Zsiga Mihály. A szatmári térségben nem ez az egyetlen ilyen jellegű beruházás: szintén uniós támogatásból újítanák fel a magyar–román határon átvezető Csenger és Óvári (Oar), illetve Csenger és Csengerbagos közötti útszakaszokat. A magyar részen 6,6, míg Romániában 5,4 kilométer hosszú, hat méter széles új út épülhet meg Csenger és Óvári, illetve Csengerbagos között.

Fidesz-frakció: Gyurcsány lemondásával semmi sem változik