Véget vetettek a diszkriminatív árazásnak

Megszűnik a diszkriminatív árazás az élelmiszer-ipari termékek kereskedelmében a hétfőn elfogadott törvénymódosításnak köszönhetően.

MD
2012. 06. 19. 16:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szaktárca kedden közölte: a jogszabályváltozással kiküszöbölhető, hogy a kereskedők azonos termékeknél más árrést alkalmazzanak a magyar, illetve a külföldi áruknál. A jogszabály rögzíti továbbá, hogy mi minősül beszerzési ár alatti értékesítésnek, valamint tisztázza, hogy az önköltségi ár alatti értékesítés az üzemi általános költségeket is magában foglalja.

A kereskedő érdekkörébe tartozó költségnek számít a termék tárolásával, hűtésével, az élőállattal kapcsolatban pedig a tartással összefüggő kiadások, így azok nem terhelhetők a beszállítókra. Ennek eredményeképp a jövőben például semmiféle pluszdíj – úgy, mint a polcdíj – nem számítható fel azért, hogy az üzletben meghatározott helyre kerüljön az áru.

A viszonteladó is beszállító

A módosítás pontosítja a beszállító és a kereskedő fogalmát: eszerint a termelő és a feldolgozó mellett ezentúl beszállítónak minősül a viszonteladó is, így a törvényi védelem nekik is biztosítható. Változik a fizetési határidőre vonatkozó előírás is: amennyiben a beszállító a termék átvételétől számított 15 napon belül helyesen állítja ki a számlát, úgy a kereskedőnek az átvételtől számított 30 napon belül ki kell fizetnie az áru ellenértékét.

A törvénymódosítás legfontosabb célja, hogy tisztességes kereskedelmi kultúra alakuljon ki a beszállítók és a forgalmazók között – olvasható a közleményben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.