Az EKB véleményének nincs következménye

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az Európai Központi Bank véleménye nem befolyásolhatja az EU/IMF-tárgyalásokat, ráadásul jogi következménye sincsen, mivel eljárást csak az Európai Bizottság indíthat.

KA
2012. 07. 24. 19:04

Az Európai Bizottság január 17-én három ügyben kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett Magyarország ellen. Ezek egyike volt a jegybanktörvény, mely a jegybank elnökének fizetését érintette.

A jegybanktörvény módosításának tervét már március elején bejelentette Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, és erről levélben tájékoztatta Mario Draghit, az Európai Központi Bank elnökét is. Az EKB április 12-én nyilvánosságra hozott véleményében bár nyugtázta, hogy a magyar hatóságok egyes kérdésekben az EKB korábbi észrevételei alapján jártak el, a frankfurti székhelyű pénzintézet hivatalos válaszára egészen június végéig kellett várni, csak ezután szavazhatott a parlament az új tervezetről, melyet már április közepén benyújtottak az Országgyűlésnek.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.