Az állattartók megsegítésére a korábbinál 10 milliárd forint többlettámogatást fizethetnek ki különböző állatjóléti támogatásokra, illetve előrehozott kifizetésekre.
A kormány által elfogadott sertéságazati stratégiára – beleértve a baromfi, a szarvasmarha és nyúlágazatban tevékenykedőket is – a 2013-as költségvetésben – az elfogadott sarokszámok szerint – 2,6 milliárd forint áll majd rendelkezésre – közölte Czerván György.
Segítség
V. Németh Zsolt, a VM vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán bejelentette: indul a GAZDANet program, 3,3 milliárd forint értékben pályázhatnak a kistermelők szeptember 1-je és 30-a között a munkájukat, gazdálkodásukat segítő számítógépre.
A tanyafejlesztési támogatások rendszere a kormány egyik legsikeresebb programja, amelynek révén javulnak a tanyán élő emberek életkörülményei – mondta korábban Budai Gyula.
Új standdal bővült a fővárosban a Kossuth téri termelői piac, augusztus 10-től ugyanis a Magyarországi Tanyákon Élők Egyesületének standját is megtalálhatják az érdeklődők a Vidék Mustrán – közölte a VM.
A kormány szerdai ülésén döntött az aszály okozta károk enyhítéséről, főként a takarmánypiaci gondok orvoslásáról, a sertéságazat, valamint a Gyulai Húskombinát helyzetének megoldásáról – jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő szerdán Budapesten. Fazekas Sándor országos aszályhelyzetet hirdetett.
400 milliárd forintos kárt okozhatott a mezőgazdaságban az idei időjárás, ebből a kukoricatermelők 200 milliárd forinttal részesedhetnek. Csapadék hiányában több terményt egyelőre nem tudnak elvetni.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!