Az IMF elnöke felszólította az EU-t és az USA-t

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Gyors és hatékony lépésekre, a belső gondok mihamarabbi megoldására szólított fel Lagarde.

TK
2012. 10. 13. 13:31

Az európai, azon belül is a görög és spanyol helyzetet illetően nem született egyetértés az IMF és az európai kormányok, elsősorban Németország között. Német kommentárok szerint törésvonal kezd kialakulni az engedékenyebb hangnemet megütő IMF és a hitelprogram lazítását elutasító Berlin véleménye között a görög helyzet helyes kezelését illetően, ami tovább hátráltathatja a belpolitikai-társadalmi gondok miatt amúgy is nehezen haladó konszolidációt.

A piacoknak várniuk kell

Az európai válságkezelést ért kritikákra reagálva Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter közölte: az eurózóna döntéshozatalában 17 állam vesz részt, amelyek mindegyikében parlamenti jóváhagyás szükséges az intézkedések bevezetéséhez, ez pedig időbe telik. „Ha nem vagyunk elég gyorsak a piacok szerint, sajnálom, de a piacoknak várniuk kell” – fogalmazott.

A bírálatokból a fejlett világ legnagyobb államadósságát maga előtt görgető házigazda Japánnak is kijutott. Ji Kang (Yi Gang), a kínai delegáció vezetője kijelentette: Japán és az Egyesült Államok nem rendelkezik hiteles középtávú adósságkonszolidációs stratégiával, ami „fontos oka annak, hogy ezekben az országokban lassú a kilábalás üteme”. Wayne Swan ausztrál kincstárnok arra figyelmeztetett, hogy „Ázsia önmagában nem képes a hátán vinni a világgazdaságot”.

Szigetvita és elnökválasztás

Nem kerülték el a kritikák Kínát sem, amelynek pénzügyminisztere és jegybankelnöke távol maradt az üléstől a Japánnal szembeni szigetvita miatt. Az IMF és a tagországok számos tisztviselője, ha diplomatikusan is, de határozottan jelezte: nagyobb kompromisszumkészséget vártak volna Pekingtől a jelenlegi gazdasági helyzet fényében.

Megfigyelők szerint a világgazdaság fellendüléséhez szükséges döntéseket nagyban lassíthatja a novemberi amerikai elnökválasztás, illetve a szintén a jövő hónapban esedékes kínai vezetőségváltás, amely események miatt tovább halasztódhat egyes kulcsfontosságú döntések meghozatala.

Hivatalosan is elindították az európai államok azt a reformfolyamatot, amelynek eredményeként a fejlődő európai államok, így Magyarország is mandátumhoz juthat majd a valutaalap igazgatótanácsában, derült ki korábban a tokiói ülésen.

A gazdasági válságból való kilábalás maraton, nem pedig sprint, a legfontosabb feladat jelenleg az európai és amerikai bizonytalanságok csökkentése – mondta Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója pénteken.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.