Ez az IMF-megállapodást is közelebb hozhatja

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Banki elemzők pozitívan ítélik meg a kormány pénteken bejelentett egyenlegjavító intézkedéseit, és úgy vélik, az abban kitűzött célok reálisak.

BL
2012. 10. 05. 10:27

Elegendő lehet a hiánycél tartásához

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője a makrogazdasági pálya felülvizsgálatát szükségszerűnek nevezte, és méltatta, hogy a kormány a realitások irányába mozdult el. A 2,7 százalékos hiánycélt is ambiciózusnak tartja ugyan, de jelezte: a deficit 3 százalék alatt tartására reális az esély. Az MNB tranzakciós illetékének elvétését az elemző a kormány „kötelező feladatának” nevezte, és emlékeztetett rá, hogy az Európai Központi Bank is ezt várta el.

A többi bejelentett intézkedés pedig egyértelműen az eddigi nem szokványos, „unortodox” gazdaságpolitikával való szakítást jelenti Török Zoltán szerint. A nagyon is mainstream, szokványos fiskális program megfelel a nemzetközi szervezetek elvárásainak – mondta. Ez javíthatja a magyar gazdaság külső megítélését, és elegendő lehet a 3 százalék alatti hiánycél tartásához.

A lépések tükrözhetik a kormány elkötelezettségét az IMF-megállapodás iránt is, a tárca honlapján olvasható dokumentum ugyanis úgy fogalmaz: „az EU/IMF-hitelmegállapodás megkötésével – közösségi jogszabálynak, más tagállamok és Magyarország korábbi gyakorlatának megfelelően, a programidőszak alatt – lehetőség nyílik az úgynevezett top-up mechanizmus igénybevételére, a hazai társfinanszírozás 15 százalékról 5 százalékra mérséklésére” – mondta.

A lakosság számára kevésbé fájdalmasak

Tóth Gergely, a Buda-Cash Brókerház makrogazdasági elemzője is pozitívan értékelte a bejelentéseket a „józanabb makrogazdasági pálya felrajzolása miatt”. Úgy vélte, a csomag elemei segíthetik Magyarország IMF-megállapodását és azt, hogy hazánk jövőre kikerüljön az uniós túlzottdeficit-eljárás alól. Egyértelműen kedvezőnek tartotta, hogy a bejelentett intézkedések a lakosság számára kevésbe fájdalmasak.

A KDNP  a program szinte minden elemével egyetért, Gyurcsány Ferenc ámokfutásról beszél, az MSZP szerint pedig a kormány saját hibáit ismerte el.

Az emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán szerint nem végleges a kormány döntése a pedagógusbér-emelés elhalasztásáról, a jövő évi gazdasági számok tükrében még változhat.

Külön megemlítette: a jövő évi hiánycél módosításával sikerült a kormánynak mintegy 150 milliárd forintos többletmozgásteret teremtenie úgy, hogy a hiányt még mindig 3 százalék alatt lehet tartani. Kedvezőnek tartotta az MNB tranzakciós illeték hatálya alóli kikerülését és az adóbeszedés hatékonyságának javítására tett erőfeszítéseket. Hozzátette: a kedvező fogadtatást a forint erősödése is mutatta.

A jegybank tanulmányozza a bejelentett intézkedéseket

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) üdvözli, hogy a kormány a „jegybank álláspontjával összhangban nem veti ki az MNB-re, annak intézményi és pénzügyi függetlenségét, illetve az Európai Unió alapszerződését is sértő tranzakciós illetéket”. Az MNB közölte, hogy tanulmányozzák a bejelentett intézkedéseket.

Hozzátették: a készpénzfelvételre előírt 3 ezrelékes illeték, a Magyarországon kiemelkedően magas készpénzhasználat csökkentésén keresztül hozzájárulhat a gazdaság fehérítéséhez és növelheti a pénzforgalom hatékonyságát.

Visszaszorítja a feketegazdaságot

Üdvözölte a pénztárgépek online összekötését az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, hozzátéve: ez a feketegazdaság visszaszorítását célozza. Vámos György hangsúlyozta, hogy az adót fizető kereskedőket zavarja, hogy mások nem adóznak. Kifejtette: jelenleg is van a pénztárgépekben egy „fekete doboz”, amely rögzíti az adóbevételt, viszont az online összeköttetés azt fogja eredményezni, hogy azonnal, már a vásárláskor bekerül az információ az adóhivatalba. Így a kereskedőnek óriási kockázatot jelent a bevétel letagadása, viszont továbbra is gondot jelent majd a feketézésnek az az ága, ahol nem adnak nyugtát, számlát – tette hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.