A Nébih Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának vezetője a lap kérdésére elmondta: az azorubin és a másik két színezék a felhasznált mennyiségben nem veszélyes a fogyasztók egészségére. Időközben a Magyar Nemzet tudomására jutott, hogy a Filetto Kft. mellett a cég tulajdonosához köthető másik vállalkozás, a Viking Food Kft. is érintett az ügyben. Ez utóbbi jellemzően egy lengyel vágóhíddal állt kapcsolatban, de közvetlenül is értékesített húst külföldön.
Arra egyébként, hogy a festett sertésből Magyarországra is jutott, a két vállalkozás papírjainak ellenőrzése közben jöttek rá a Nébih munkatársai. A hatóság szakigazgatója, Pleva György nem árulta el, melyik nagykereskedésnél találták meg a szállítmányt, azt viszont igen, hogy a vevő jóhiszeműen járt el, és a hamisítványokat harmadik fél részére nem értékesítette. Jelenleg azt vizsgálja a hatóság, hogy más hazai cég kaphatott-e hasonló árut, a nyomon követést azonban nehezíti a Filetto és a Viking Food dokumentációjának zavarossága – tette hozzá a Nébih illetékes vezetője.
A teljes cikket a szerdán utcára kerülő Magyar Nemzetben olvashatják.