Vannak magyar aggályok a bankunióval kapcsolatban

Az európai bankunió létrehozására vonatkozó uniós javaslatcsomag kidolgozatlan – mondta Pleschinger Gyula államtitkár az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának ülésén.

PR
2012. 11. 05. 13:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államtitkár közlése szerint a magyar kormány álláspontja egybeesik a többi eurózónán kívüli állam véleményével, sőt néhány euróövezeti ország is osztja ezt az álláspontot. A kormány megtárgyalta a kérdést, döntést nem hozott, de rögzítette aggályait a bankunió létrehozásával kapcsolatosan – tette hozzá. Kijelentette: Magyarországnak komoly érdeke fűződik ahhoz, hogy az európai bankválság megoldódjon és a gazdaság stabilizálódjon, de ez „nyilván nem mehet az eurózónán kívüli államok stabilitásának kárára”. A kormány minden olyan javaslatot támogat, ami az egyenlő bánásmódot és a jogok és kötelezettségek egyensúlyát tartalmazza – tette hozzá.

Aggályosak a bankunióba való belépés lehetőségei

Pleschinger Gyula emlékeztetett: az Európai Bizottság által kidolgozott javaslatcsomag elsősorban az eurózóna országaira vonatkozik, de a közös valuta térségén kívül álló országok is csatlakozhatnak az Európai Központi Banknál létrehozandó közös európai bankfelügyeleti rendszerhez. Mint mondta, az EKB elsősorban a rendszerszinten jelentős bankokat, illetve az uniós támogatásban részesülő bankokat felügyelné. A frankfurti székhelyű szervezet a helyi bankfelügyeleteken keresztül látná el a többi pénzintézet felügyeletét – tette hozzá.

Zöld lámpa a bankuniónak

Herman Van Rompuy, az Európai Tanács és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke október 19-én jelentették be: január 1-jéig elkészül az eurózóna közös bankfelügyeletének jogi keretrendszere, a gyakorlati megvalósításon pedig 2013 folyamán kezdenek dolgozni.

A tanács elnöke ismertette, hogy a júniusi csúcson javasoltaknak megfelelően az eurózóna közös bankfelügyeletének központja az Európai Központi Bank (EKB) lesz, ugyanakkor ennek bizonyos elvek szem előtt tartásával kell megvalósulnia.

A magyar kormányfő a Brüsszelben meghozott döntés kapcsán úgy vélekedett: hazánknak el kell kerülnie, hogy a bankunió kérdésében méltánytalan helyzetbe kerüljön.

Az államtitkár elmondta: a kormány aggályosnak tartja az euróövezeten kívüli államok számára fenntartott belépési lehetőség körülményeit. Ez egyenlőtlen helyzetet teremt, hiszen nem biztosítja az euróövezeti államokkal azonos jogokat és kötelezettségeket – tette hozzá. A kormány szerint aggályos az is, hogy az állandó euróövezeti mentőalap, az ESM csak az euróövezeti államok pénzintézetei számára lenne végső menedék. Ezáltal sérülhet az egységes piac elve is, hiszen azok a bankok, amelyek mögött ott áll az ESM, olcsóbban jutnának hitelhez – mondta Pleschinger Gyula.

Kevesebb hatáskör

A kormány szerint megoldatlan a határokon átívelő tevékenységgel rendelkező bankok esetében az anya- és a befogadó országok hatóságai közötti együttműködés is. Felvetődhet annak veszélye, hogy az egyes országokban lévő bankokat fiókká nyilvánítják az anyavállalatok, és így a befogadó országok felügyeleti hatóságai jóval kevesebb hatáskörrel bírnak majd – tette hozzá. Elmondta továbbá: nincs kellőképpen kidolgozva az Európai Bankfelügyeleten (EBA) belüli, illetve az EKB új hatásköreinek esetében a döntéshozatal mechanizmusa. „Úgy tűnik, hogy most az EKB-nak per definitionem többsége van a szavazásoknál, és az euróövezeten kívüli államok így hátrányba kerülhetnek” – tette hozzá.

Pleschinger Gyula szerint a kormánynak a változtatások végrehajtásának sebességét illetően is aggályai vannak, hiszen az EKB már 2013. január 1-jétől elindítaná bankfelügyeleti hatáskörét. Az államtitkár elmondta: a kormány el tudja fogadni az Európai Bizottságnak a betétvédelmi alappal kapcsolatos alapelveit, és egyetért a tőkekövetelmények módosított szabályaival is. Leszögezte: a kormány a javaslat összes építőelemét egy egységes rendszerben kezelve szeretné látni, és akkor lehet dönteni a rendszerhez való csatlakozásról.

További bizottsági témák

Az Országgyűlés ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottsága hétfői ülésén alkalmasnak találta a települési fenntartásban működő szociális és gyermekvédelmi intézmények állami átvételéről szóló törvényjavaslatot.

A parlament fogyasztóvédelmi bizottsága hétfői ülésén általános vitára alkalmasnak találta a MÁV Általános Biztosító Egyesülettel (MÁV-ÁBE) kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéseken alapuló kártérítési igények érvényesítésével kapcsolatos szabályokról, valamint az egyes törvényeknek a pénzügyi jogok biztosával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslatokat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.