A 25 dolgozót foglalkoztató üzemet Heinz-Gerhard Wente, a Conti Tech divízióelnöke és Kovács Ferenc (Fidesz–KDNP), a Szabolcs-Szatmár-beregi megyeszékhely polgármestere adta át.
Peter Scholtissek, a németországi nagyvállalkozás Compounding Technology üzleti egységének igazgatója az avatáson kiemelte: az új keverőcsarnok lehetővé teszi, hogy növeljék a régióban található Continental-gyárak termelését, így a nyíregyházi, a makói, valamint a romániai, nagykárolyi üzem árbevételét, valamint külső partnerek megrendelését is teljesítik majd.
Már látszik a Mercedes-hatás
Az elemzők szerint a járműipari termelés bővülésének köszönhetően javulhat Magyarországon az ipar teljesítménye a következő hónapokban. Tóth Gergely, a Buda-Cash Brókerház makroelemzője a Mercedes-gyár hatására utalva elmondta: az ipari termelési adatokon látszik, hogy elindult valami, mivel a járműgyártás volumene 13,1 százalékkal magasabb volt, mint 2011 azonos időszakában, és április-májushoz képest gyorsult a szegmens kibocsátása.
Magyarország gazdasági növekedési lehetőségei a még világszerte húzóágazatnak számító autóiparban vannak – mondta korábban Orbán Viktor miniszterelnök. Több autógyár is komoly beruházással hívta fel magára a figyelmet idén: a Mercedes-Benz mellett tavaly szeptemberben az Opel jelentett be egy nagyobb beruházást Szentgotthárdon.
Az Audi is alternatívát lát bennünk
A tervek szerint ez év végén indul az Audi győri logisztikai parkjának építése. Az Audi győri üzemét is bővíti. Júliusban tették le az új üzem alapkövét. Az új gyáregység egyébként jelentős kapacitásbővítést hordoz magában: évente akár 125 ezer gépjármű is készülhet Győrben. A győri Audi-gyár bokrétaünnepségén Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azt mondta: az Audi-bővítéssel eldőlt, hogy Magyarország, Győr és a magyar autógyártás a jövőhöz tartozik.
Jókay László, a nyíregyházi Phoenix Légrugó Technológiai Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: a 25 új dolgozóval együtt, akiket Németországban képeztek ki, jelenleg már 230 alkalmazottja van a nyírségi nagyvárosban a Continental leányvállalatának.
A most átadott kaucsukkeverő már az ötödik üzeme a Phoenix Kft.-nek a szabolcsi megyeszékhelyen. Az 5 millió eurós beruházáshoz a cég európai uniós és magyar állami támogatást is kapott.
Jókay László tájékoztatása szerint a gumitermékgyártás 1962-ben kezdődött Nyíregyházán, és a légrugók készítése 2004 óta kapcsolódik a Conti Techhez. A Continental leányvállalata a tehergépkocsikhoz, vezetőfülkékhez, ipari berendezésekhez és kötöttpályás járművekhez készülő légrugórendszerek egyik vezető gyártója a világon – tette hozzá. A nyíregyházi gyár árbevétele az idén várhatóan 8 milliárd forint körül lesz, hasonlóan az egy évvel korábbihoz. Jókay László megjegyezte, hogy az érződő válság ellenére meg tudják őrizni árbevételüket, ami „nagy dolog”.
Magyarországon a Conti Technek Nyíregyháza mellett Szegeden, Makón és Vácon is működik gyára, mintegy 2800 alkalmazottal. Az anyavállalat, a Continental budapesti és veszprémi gyárában, illetve budaörsi értékesítési központjában további 3100-an dolgoznak.
A német Continental konszernnek 2011-ben 30,5 milliárd eurós forgalma volt világszerte, a legnagyobb autóipari beszállítók közé tartozik. A cég 46 országban 170 ezer dolgozót foglalkoztat.