2013-ban lassú javulás várható

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A csütörtökön publikált GDP-adatokkal kapcsolatban elemzők elmondták, hogy 2013-ban lassú javulás várható, és beindul a gazdasági növekedés.

KG
2013. 02. 14. 13:15

A kilátásokkal kapcsolatban Jobbágy is azt mondta, hogy lassú javulásra lehet számítani. Magyarországon és az európai exportpartnereknél is vannak már olyan mutatók, amelyek előrevetítenek némi javulást, de várakozásai szerint ez még nem látszik majd az idei év első félévében, inkább csak a másodikban.

A vártnál gyengébb tavalyi negyedik negyedévi GDP-becslés és az infláció januárban mért jelentős lassulása felveti annak a lehetőségét, hogy a Magyar Nemzeti Bank akár 5 százalék alá is csökkentheti alapkamatát – vélekednek a londoni elemzők.

A 4cast elemzőház szakértői a csütörtöki adatsort kommentálva elképzelhetőnek nevezték, hogy az új inflációs és GDP-adatok láttán a piac az eddig vártnál is nagyobb MNB-kamatcsökkentés árazásába kezd. A ház elemzői szerint a két számsor valószínűleg önmagában elegendő lesz a monetáris enyhítési ciklus folytatásához, és ha a piaci kondíciók engedik, az MNB-alapkamat az 5 százalékos szint alá is csökkenhet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.