Növelni kell a késztermékek arányát

Az agrárgazdaságban stratégiai cél az állattenyésztés és a kertészet fejlesztése – mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára.

WL
2013. 03. 07. 13:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A helyettes államtitkár a Világgazdaság napilap által az agrárgazdaság teljesítményéről szervezett konferencián kifejtette: miközben 2012-ben az előzetes adatok szerint a mezőgazdaság termelése 9,2 százalékkal visszaesett, a kibocsátási érték 2,8 százalékkal nőtt. A magyarázat az, hogy a felvásárlási árak 13,3 százalékkal emelkedtek, ezen belül a növénytermesztésben 17,1, az állattenyésztésben 10,2 százalékkal.

Az agrárium tavaly 8,1 milliárd euró értékű exportbevételt produkált, a külkereskedelmi egyenleg 3,6 milliárd euró aktívumot jelez. De nem kedvező az összetétel – jelezte Feldman Zsolt –, miután az export 46 százaléka alapanyag, 20 százaléka félkész termék, és csupán 34 százalék a késztermék. Eközben az importban fordított az arány, azaz a késztermékek részesedése 46 százalék, az alapanyagoké 25 százalék – tette hozzá. Ezeken az arányokon kíván változtatni az agrárgazdasági stratégia, növelve a kész- és félkész termékek arányát, ami az állattenyésztés és a kertészet fejlesztését jelenti – magyarázta a helyettes államtitkár, hozzátéve, hogy a magyar élelmiszer-kereskedelemben a hazai termékek arányát 80 százalékra kellene emelni. Jelenleg az arány 70 százalék. Célként jelölte meg Feldman Zsolt az évi 10 milliárd eurós exportbevételt is.

A 2014–2020 közötti költségvetési periódusban az EU-ból érkező agrártámogatások összege 12,3 milliárd euróra nő a jelenlegi periódusban elért 10,4 milliárdról – közölte a helyettes államtitkár, megjegyezve, hogy a 2014-es év átmeneti lesz, a 2013. évi terület alapú támogatással számolhatnak a termelők.

Az agrártárca stratégiáját ismertetve Feldman Zsolt első helyen a vízgazdálkodást, illetve az öntözést említette. Az öntözhető terület nagysága jelenleg 100 ezer hektár, ezt minimum 300 ezerre kellene növelni. Kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy a 2009–2010-es EU-s pályázatok során 9,4 milliárd euró támogatással 30 ezer hektár öntözésére nyílt lehetőség, de hozzátette, hogy a gazdaságok, illetve a gazdák támogatási igénye 28 milliárd euró volt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.