Minden eddiginél hosszabb ideje kínlódik az euróövezet

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Úgy tűnik, hogy az euróövezet az eddigi leghosszabb recesszióját éli át. Korábbi elemzések is kockázati tényezőnek nevezték az eurózónát.

LR
2013. 04. 29. 13:15

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének közgazdászai a minap közölték, hogy 0,2 százalékról 0,6 százalékra módosították az euróövezeti gazdaság idei egész évi átlagos visszaesésére vonatkozó becslésüket. A Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő az idei európai kilátásokról befektetőknek összeállított, minap Londonban ismertetett - A recesszió gödrében címet viselő - új prognózisában azzal számol, hogy az euróövezet hazai összterméke 2013-ban átlagosan 0,5 százalékkal csökken, és jövőre is csak 0,8 százalékkal növekszik. Az S&P azonban kidolgozott egy igen negatív alternatív forgatókönyvet is a vártnál esetleg hosszabb ideig elhúzódó recesszióra. Ennek megvalósulása esetén az euróövezetre még két év recesszió várna: a Standard & Poor's e negatív forgatókönyve szerint a valutauniós GDP-érték az idén 1,6 százalékkal, 2014-ben 0,3 százalékkal csökkenne.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.