Fazekas: Atombiztos védelmet nyújt a magyar földnek az új törvény

A magyar föld védelmére az új földtörvény a legnagyobb garancia – mondta a vidékfejlesztési miniszter pénteken a Parlamentben a földforgalmi törvény elfogadása után.

2013. 06. 21. 14:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar gazdákból alakult helyi földbizottság hagyhatja jóvá az adásvételeket, így a helyi közösségnek van egy erős ellenőrző szerepe a helyi földvásárlásokkal kapcsolatban – közölte újságírókkal Fazekas Sándor, hozzátéve: továbbá hatósági engedélyezéshez kötött a földvétel Magyarországon. Vizsgálja a hatóság például, hogy a gazdálkodó helyben lakik-e, valamint földműveléssel foglalkozik-e. Egyben a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek (NFA) első helyi elővásárlási joga van – mondta. „Atombiztos védelmet nyújt a magyar földnek az új földtörvény” – összegzett Fazekas Sándor, aki szerint pénteken az Országgyűlés Európa egyik legerősebb szabályát alkotta meg ezen a területen.

A tervekkel ellentétben nem név szerinti, hanem gépi szavazással fogadta el az Országgyűlés pénteki ülésén – 253 igen és 17 nem szavazattal, tartózkodás nélkül – az új földtörvényt, miközben a Jobbik-frakció tagjai az elnöki pulpituson állva azt skandálták: „hazaárulók!”

 

 

Arra az újságírói felvetésre – az ellenzék véleményét idézve –, hogy az Országgyűlés nem működött házszabályszerűen, amikor a törvényről szavaztak, a tárcavezető azt mondta: a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) nem jogosult ezzel kapcsolatban állást foglalni. „Az Országgyűlés a rá vonatkozó törvények és rendelkezések szerint dolgozik” – fogalmazott a miniszter. A földtörvénnyel kapcsolatos heves ellenállást firtató kérdésre Fazekas Sándor azt válaszolta: az elmúlt napokban a törvény miatt kilátásba helyezett demonstrációk „hamvába holt” kísérletek voltak. „Úgy látom, a magyar gazdatársadalom nyugodtan, megelégedéssel fogadja a földtörvényt. Tisztában van annak hatásaival, tisztában van azzal, hogy a földpiac első számú szereplője a földműves lesz a jövőben. A helyben lakó földműves lesz jogosult arra, hogy földet vásároljon” – mondta. Hozzátette: a törvény szövegét kell nézni, azt kell elolvasni, bármilyen más dolog inkább a politikai küzdőtér eseménye.

Emlékeztetett: az Országgyűlés által elfogadott földforgalmi törvény a családi gazdaságokat erősíti. A helyi földmozgásokat a családi gazdaságok fejlesztésére lehet felhasználni, ugyanis helyben lakó gazdálkodók választják meg azt a földbizottságot, amely dönt a helyi földvásárlásról. A családi gazdaságokat erősíti a 300 hektáros földvásárlási maximum; az 1200 hektáros földbérleti maximum szintén az agrárközéposztályt erősíti. Arra a kérdésre, hogy külföldiek miért nem vásárolhatnak földet, a miniszter leszögezte: a magyar termőföld nemzeti kincs, és a befektetéseknek tág tere van a magyar gazdaság más területein. Hozzátette: meggyőződése, hogy a föld esetében a törvényalkotó helyesen járt el, amikor megvédte a magyar nemzeti tulajdont.

A parlament pénteken több kérdésben is szavazott. Ennek értelmében július 1-jétől csökken a szennyvízszippantás ára. Törvényt fogadtak el a büntetőeljárások gyorsítása érdekében. Elfogadták az egyházkénti elismerés menetének részletszabályait, valamint arról is határoztak, hogy képviselők hivatalának elhelyezésére is indulhat kisajátítás. Az éjszakai szórakozóhelyek augusztustól felügyeleti díjat is fizethetnek az önkormányzatoknak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.