Brutális mértékű eladósodást hozott az uniós tagság az egész kelet-közép-európai régióban: a csatlakozás óta közel a duplájára növekedett a lakosság, a vállalatok és az állam együttes külföldi adóssága. Míg a visegrádi államokban – és főként hazánkban – a külföldiek tőkejövedelme okozott folyamatos hiányt a folyó fizetési mérlegben, addig a Baltikumban, valamint a 2006-ban csatlakozott Romániában és Bulgáriában inkább a túlzott import miatt felborult külkereskedelmi mérleg volt az eladósodás oka.
Az egész régióról általában elmondható, hogy a csatlakozás óta egy növekedési buborék alakult ki, mert a GDP-emelkedés értéke majdnem egy az egyben megfelelt a beáramló források gyarapodásának. Hazánkban az arányok roszszabbak az átlagosnál: míg 2001 és 2008 között összesen 24 százalékkal nőtt a GDP, addig a nettó tartozás a GDP arányában 40 százalékkal emelkedett.
Magyarország esetében a 2004 és 2010 között eltelt időszakban több mint a két és félszeresére nőtt a bruttó adósságunk, egyrészt a régió átlagánál lassabb fejlődés, másrészt a nagyobb mértékű hitelfelvétel miatt – derül ki az Eurostat és a jegybankok összesített adataiból. A sorból azért lógunk ki, mert nálunk nemcsak a lakosság és a vállalatok adósodtak el drámai mértékben, hanem mindezt az is tetézte, hogy a külföldi tulajdonú vállalatok aránya nálunk magasabb, így magas volt a tőkejövedelmük. Giday András közgazdász A kelet-közép-európai államok eladósodása című, a Pénzügyi Szemlében közölt elemzéséből az is kiderül, hogy a csatlakozás óta kialakult egyoldalú és kedvezőtlen helyzeten három évvel ezelőtt egyedül hazánk volt képes változtatni. Vagyis a külkereskedelmi mérleg jelentős javításával végre pozitívba került az áruk, szolgáltatások és jövedelmek tőkeexportjának és importjának az összesített mérlege.
Giday András, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szakértője a Magyar Nemzetnek nyilatkozva elmondta: a régió tagállamaiban a folyó fizetési mérlegek nyolc év alatt gyakorlatilag majdnem annyi hiányt halmoztak fel, mint amennyivel nőtt az adott ország külső eladósodottsága. Összességében tehát elmondható, hogy az EU-tagság eladósodást, az import és a külföld tőkejövedelmének megugrását hozta a térség országainak, amelyet külföldi hitelfelvétellel kellett fedezni. – A válság előtti növekedés tehát azért is csalóka volt, mert jórészt eladósodás következtében érhették el – fogalmazott Giday András. A 2003 és 2008 között a nyugati bankoktól származó hitelek évente 1,5 százalékponttal emelték meg a GDP-növekedést a régió tagállamaiban átlagosan számítva. Mindez azért következhetett be, mert a fejlődés motorja zömmel a fogyasztás és a beruházások emelkedése volt, ezek azonban többnyire külföldi forrásból jöhettek létre.
A többi régiós tagállamban vagy gyorsabban fejlődött a gazdaság ebben az időszakban (főként a Baltikum és Románia), vagy az adósság mértéke volt jóval kisebb (Csehország, Lengyelország). Mint Giday András elmondta, a hazánkra különösen jellemző állami túlköltekezéshez tágabb értelemben az is hozzátartozik, amikor a magánszféra hitelezése révén felpörgetett fogyasztásból és beruházásból beszedett többletadókat az állam elköltötte. Az állami túlköltekezésre a legnagyobb arányban Magyarországon került sor, a régió többi országában jelentős deficit csak válság alatt, az anticiklikus állami politika miatt alakult ki, nálunk viszont már 2008 előtt felborult a kiadások és a bevételek egyensúlya.
Hazánk esetében a bruttó külső adósság, vagyis a lakosság, a vállalatok és az állam külföldön felhalmozódott tartozása 2012 végén még mindig elérte a GDP 128 százalékát. Giday András figyelmeztetett arra, hogy már a 90 százalék feletti külső adósságszint is jelentősen visszafogja a gazdasági növekedést, egyrészt a hitelek kamatainak kitermelése miatt, másrészt a külföldi vállalatok esetében fontos számba venni a leányvállalatok hazautalt jövedelmeit és törlesztési kötelezettségét az anyavállalatoknak.
Giday András a régiós jegybankok és az Eurostat adatait egybevetve arra a következtetésre jutott, hogy a magánszektor eladósodásán belül a külföldi bankok súlya egyharmad, míg a vállatoké kétharmad volt. Sőt, a zömében külföldi vállalatok kölcsönfelvételének csak a fele volt határon túli vállalati hitelfelvétel, a másik fele a működőtőke-beáramláshoz kapcsolódott. Vagyis összességében véve nem mondható el, hogy amennyiben nincs egy országnak saját forrása, akkor a legjobb megmentő a külföldi tőke behívása, mert annak hosszú távon ilyen negatív hatása is van a kiszolgáltatottság mellett. Giday András elemzése arra is rámutat, hogy a térségbe áramló tőke minden egymilliárd eurója körülbelül még 680 millió euró vállalati (külföldi) kölcsön felvételét is eredményezte. Ennek nagy része abból keletkezett, hogy a külföldi tulajdonú leányvállalatok az anyavállalattól vagy annak bankjától vettek fel kölcsönöket az itthoni beruházások kifizetéséhez.
Giday hangsúlyozta: a magyar eladósodáshoz az előnytelen feltételekkel lebonyolított energiaprivatizáció is hozzájárult, a garantáltan magas profit miatt ugyanis emelkedtek az árak, és a befektetett tőke háromszoros megtérülése összességében nagyon megterhelte a folyó fizetési mérleget.
(Szabó Anna)
A cikket teljes terjedelmében a Magyar Nemzet hétfői számában olvashatja
