Az Európai Bizottság is ajánlja a magyar újítást

A fejlesztési minisztérium államtitkára szerint üzembiztosan és olcsón működik az e-útdíj-rendszer.

KG
2013. 11. 23. 10:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államtitkár kiemelte, hogy a rendszer indulásakor napi négyszáz hibabejelentés érkezett, mára a szám száz alá csökkent. Hangsúlyozta azt is, hogy az e-útdíj-rendszer működtetési költsége havi egymilliárd forint alatt marad, ami alacsonyabb például a jóval kisebb szlovák rendszernél is.

A július 1-jei bevezetés óta eltelt közel 5 hónap alatt a díjbevétel meghaladta a 64 milliárd forintot és év végére túllépheti a tervezett 75 milliárdot – tette hozzá az államtitkár, megemlítve, hogy néhány héten belül bevezetik az utólagos díjfizetést a szigorú feltételeknek megfelelő fuvarozóknál. A rendszerben több mint 108 ezer járművet regisztráltak. Ebből fedélzeti egységgel rendelkezik már több mint 50 ezer, a többi továbbra is viszonylati jeggyel használja a magyar utakat. A külföldi járművek aránya 50 százalék.

Az államtitkár kifejtette, hogy az Európai Bizottság a többi tagállamnak is átvételre ajánlotta a viszonylati jegyet, amely magyar újítás. Előnye, hogy online vásárolható és elektronikusan fizethető az útdíj.

A fuvarozók kérésére november 30-tól bővül az elemi útszakaszok száma, ezzel lehetővé válik, hogy a telephelyekre, ipari parkokba tartó kamionoknak ne kelljen 10-15 kilométer után megfizetniük a díjat, elég lesz a ténylegesen használt 1-2 kilométert kifizetni.

Az államtitkár kérdésre válaszolva elmondta, hogy a bliccelők nem az út hosszával csalnak, hanem a jármű tengelyszámával és a környezetvédelmi besorolásával szokott probléma lenni. Többnyire ez sem szándékos csalás, hanem a jármű adatai téves rögzítésének a következménye – tette hozzá.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.