Az MSZP vállalásait a Fidesz teljesíti

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az ellenzéki párt is a családi adókedvezményt bővítené és mentené a devizahiteleseket.

Vass-Gabay Dorka
2013. 11. 16. 5:45

A valóság: idén 44 milliárd forintot biztosítanak ingyenes és kedvezményes gyermekétkeztetésre, ez az összeg a múlt évhez képest 34 százalékkal, azaz 15 milliárd forinttal nőtt, jövőre pedig a költségvetési tervezet szerint még ennél is több, 51,5 milliárd forint jut erre a célra. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek közül mintegy 360 ezer étkezik ingyenesen bölcsődében, óvodában, általános iskolában és középfokú iskolában. A kormány által biztosított szociális nyári gyermekétkeztetésre 2,4 milliárd forint jutott, a program részeként közel 1200 településen összesen 110 ezer rászoruló gyermek kapott a nyári szünetben naponta egyszer meleg ételt. Működnek a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány programjai.

MSZP-ígéret: A közfoglalkoztatás mellett képzéseket nyújtunk és speciális felkészítést adunk. Több esélyt és segítséget adunk a továbbtanulásra a hátrányos helyzetű diákoknak.

A valóság: a hátrányos helyzetű fiatalok tanulását, érettségi-, diploma-, illetve szakmaszerzését havi 5000–13 000 forintos ösztöndíjrendszerrel segítik. Az általános iskola 7–8. osztályos tanulóit az Út a középiskolába ösztöndíjprogram maximum havi 14 ezer forinttal támogatja. A középiskolásokat az Út az érettségihez és az Út a felsőoktatásba ösztöndíjprogram segíti. Elindult egy, a rossz szociális körülmények között élő diákok továbbtanulásához hozzájáruló 4 milliárdos program is. A 25 év alatti pályakezdő fiatalok foglalkoztatását támogatja a munkahelyvédelmi akcióterv. A 15 és 24 év közötti, pályakezdőnek minősülő fiataloknak szól a tavaly ősszel, majd márciusban is elindított Első munkahely garancia program.

Részletek a Magyar Nemzet szombati számában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.