Bedőlt cégek: sokaknak ismerős a szitu

A cégbedőlések ügyében picit javult a helyzet.

2013. 11. 11. 16:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tanácsadó partnerei, ügyfelei körében végzett, nem reprezentatív felmérésének eredményei szerint a cégek 70 százaléka nyilatkozott úgy, hogy üzletfeleik tizede vagy annál kevesebb dőlt be, a többiek 10-30 százalék közé tették ezt az arányt – áll az MTI-hez hétfőn eljuttatott tájékoztatóban. Rosszabb volt a helyzet 2009–2010-ben, akkor a vállalatok 15 százalékának kellett azt elszenvednie, hogy megrendelőik 30-60 százaléka nem tudta kiegyenlíteni számláit. A többségnek 10 százaléknál kevesebb fizetésképtelen vevővel volt dolga. A megkérdezettek nem optimisták, mindannyian továbbra is arra számítanak, hogy vásárlóik közül néhány fizetésképtelenné válik 2014-ben. A többség 10 százalék alá várja arányukat.

A felmérésben részt vett vállalatok borús jövő évi kilátásainak oka részben az is, hogy a megkérdezettek között jelentős az ingatlan- és gépjárműágazatban dolgozó cégek aránya.

Pilhál Zsolt, a Reconcept ügyvezető partnere szerint hasonlóan nehéz helyzetre számíthatnak a fuvarozók, a logisztikával foglalkozók, valamint a kiskereskedelmi hálózatokkal kapcsolatban álló beszállítók is. A többség likviditási problémákról, évekre nyúló fizetési késedelmekről számolt be a bedőlt partnerek miatt. A veszteségek között szerepel a késedelmi kamat elengedése, sőt a tőketartozás csökkentése is a behajtási folyamat során. Ennek ellenére a megkérdezett vállalkozások 43 százaléka semmilyen lépést nem tervez a partneri fizetésképtelenségből adódó károk enyhítésére 2014-ben. A többség viszont felkészül, gondosabban előkészített szerződéseket köt üzletfeleivel. Több cég is partnerfigyelő rendszert állít fel, amely jogászok bevonásával igyekszik még a megállapodás megkötése előtt kiszűrni a kockázatos megrendelőket.

A válaszadók között volt olyan, aki már keretszerződést kötött követeléskezelővel. A vállalkozások 2014-es bevételük maximálisan 2 százalékát szánják behajtásra, de a cégek több mint fele inkább 1 százalék alatt tartaná ezt a költséget – közölte a Reconcept.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.