Ezt nagyon kevesen tudják a világon

Több mint másfél milliárdos kormányzati támogatással épít Tatabányán új üzemet a Graboplast.

NT
2013. 11. 21. 13:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Veres Tibor az MTI-nek elmondta, a támogatási szerződést már aláírták a kormánnyal. Az üzemben luxusminőségű műpadlót gyártanak majd. A több ütemben megvalósuló gyár 100 embernek biztosít munkahelyet. Az üzletember hozzátette, hogy a tervezett technológiával összesen néhány gyár dolgozik a világon. A beruházás hozzájárul a 95 százalékban exportra kerülő műpadló termékek versenyképességének megőrzéséhez.

A PVC-újrahasznosító üzemet Németh Lászlóné fejlesztési miniszter jelenlétében adták át, aki elmondta: ez a fejlesztés a vállalat saját szabadalmán alapulva jött létre, és hangsúlyozta, hogy a Graboplasthoz hasonló, kutatás-fejlesztési tevékenységet folytató cégek jelentik Magyarország versenyképességének egyik erősségét.

A beruházás ezen része közel 600 millió forintból készült el, amelyből 235 millió forint volt az uniós és állami támogatás. A gyártás során keletkező hulladékot és selejtet folyékony nitrogénnel közel mínusz 100 fokra hűtik, majd az üvegkeménységűvé vált anyagot porrá őrlik, s az így visszadolgozható a késztermékbe.

A kilenc új munkahelyet jelentő örlőüzem évente közel 1000 tonna PVC-t képes feldogozni, ezzel 6-8 százalékkal csökkenti a gyártás alapanyagigényét. Az újrahasznosított anyag szórással az új padló rétegei közé kerül, így az eljárás nem változtatja meg a késztermék tulajdonságait.

Jancsó Péter elnök-vezérigazgató az MTI-nek elmondta: a Graboplast 2013-ban 17,3 milliárd forint forgalomra számít, egymilliárd forint feletti üzemi eredménnyel és 6-700 millió forintos adózás előtti eredménnyel. A társaság 550 embernek ad munkát Győrben, Kecskeméten és Tatabányán lévő üzemeiben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.