Kunszentmiklóson így várják a kkv-kat

A 350 millió forint összértékű beruházás kilenc kis- vagy középvállalkozás letelepítését teszi lehetővé.

KG
2013. 11. 24. 11:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csömöri János tájékoztatása szerint a vállalkozás a Dél-alföldi operatív program Ipari területek infrastrukturális fejlesztése című pályázatán közel 162 millió forint uniós és kormányzati támogatást nyert a fejlesztés megvalósítására. A projekt során zöldmezős beruházás keretében korszerűen felszerelt ingatlant alakítottak ki a hátrányos helyzetű Kunszentmiklósi járás székhelyén. A sokrétű ipari és szolgáltató célokra alkalmassá tett 3,5 hektáros terület két év alatt készült el.

A komplexum négy, egyenként 1000 négyzetméter alapterületű üzemcsarnokot és egy közel 300 négyzetméteres irodaházat foglal magában. Az épületek mellett a terület teljes közművesítését és jelentős felületének térburkolását is elvégezték, így a telephelyen nem jelent majd akadályt a kamionforgalom kezelése – hangsúlyozta az ügyvezető.

Jelezte, a 350 millió forint összértékű beruházás kilenc kis- vagy középvállalkozás letelepítését teszi lehetővé az új ipari övezetben, melyek a beruházói elképzelések alapján 48 munkahelyet teremtenek a hároméves fenntartási időszak végére.

Csömöri János aláhúzta, a fejlesztés fontos lépése a helyi gazdaság élénkítésének, hiszen az új vállalkozások felpezsdíthetik az üzleti életet, az új álláslehetőségek számos helybelinek biztosíthatnak megélhetést.

Közölte: már tárgyalnak a lehetséges befektetőkkel, amelyek között több hazai és külföldi – például német és lengyel – társaság is akad. A beruházás 50 százalékos támogatási arányával és a település földrajzi adottságaival számolva a megtérülés várható ideje – a bérbeadás terveknek megfelelő alakulása esetén – hat év.

Az Isoroc Kft. 2009-ben alakult, fő tevékenysége a kőzetgyapot-kereskedelem, több külföldi gyártó kizárólagos hazai disztribútora, vevőköre lefedi az egész országot. A társaság gazdasági teljesítménye stabil növekedést mutat: 2010-ben 62 millió forintot meghaladó, tavaly pedig már 100 millió forintot megközelítő nettó árbevételt ért el.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.