Rekordösszegű adománnyal támogatja a beteg gyerekeket az MVM Csoport (x)

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Több mint 140 millió forint támogatást adtak át 14 segélyszervezet, intézmény, kórház és alapítvány képviselőjének.

2013. 11. 25. 7:40

„Az MVM Partner évek óta hagyományosan jótékony célra fordítja a karácsonyi ajándékozásra szánt keretét. A partnereinknél, és büszkén mondhatom, hogy a dolgozóinknál is azt tapasztalom, hogy támogatják ezt a hagyományt, és jó szívvel engedik át az ajándékuk értékét azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá” – tette hozzá Bally Attila, az MVM Partner ZRt. vezérigazgatója. Immár hagyomány, hogy az MVM Partner ZRt. Élménynapja során a társaságcsoport önkéntesei is közreműködnek a kicsik szórakoztatásában. Az MVM Csoport több mint 100 munkatársa – köztük a topmenedzsment tagjai – segített az apró vendégeknek az öltözködésben, a játékok kipróbálásában, a csoportok kísérésében, a pihenőszobában pedig mesét olvastak nekik.

Az MVM Csoport szintén hagyományosan jótékony célra fordította a karácsonyi ajándékozásra szánt keretét: az Élménynap alkalmából az MVM Zrt. és az MVM Partner ZRt. összesen 141 millió forintot adományozott tizennégy egészségügyi intézménynek és gyermekgondozó szervezetnek és alapítványnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.