Tovább nőhet a nyugdíjak vásárlóértéke

Az év eleji nyugdíjemelésnek és az alacsony inflációnak köszönhetően 3,2-3,4 százalékkal nőhet a vásárlóérték.

KG
2013. 11. 28. 11:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Soltész Miklós azt mondta, hogy évek óta nem volt ilyen mértékű vásárlóérték-emelkedés. Szólt arról, hogy 2010-ben, a kormányváltáskor három célt fogalmaztak meg az idősek ügyében: a nyugdíjak kifizethetőségét, a nyugdíjrendszer közép- és hosszú távú fenntarthatóságát, valamint az időskori aktvitás erősítését.

2010 júniusában azzal szembesültek, hogy a nyugdíjkasszából 350 milliárd forint hiányzik. Ez veszélyeztette a nyugdíjak kifizethetőségét, ezért megszüntették a kötelező magánnyugdíjpénztárakat.

Az elmúlt három és fél év kormányzati munkája azt mutatja, hogy a Fidesz be tudta tartani a nyugdíjasoknak tett ígéreteit – jelentette ki korábban Nyitrai Zsolt, a kormánypárt társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója és Iván László, a Fidesz nyugdíjastagozatának elnöke.

 

A következő nyugdíjemelés januárban várható – közölte korábban az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkársága.

Ez fontos volt ahhoz, hogy a nyugdíjrendszert fenntarthassák – mondta Soltész, hozzátéve, hogy emellett átalakították a korhatár előtti ellátásokat. Közölte, a kormányzás első két évében a cél a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzése volt, most pedig már vásárlóérték-emelkedés is tapasztalható. Megjegyezte, hogy ez a nyugdíjszerű ellátásokat is érinti.

Soltész az időskori aktvitással kapcsolatban beszámolt arról, hogy a tárca irodalmi pályázatán több ezren, míg kulturális rendezvénysorozatukon több tízezren vesznek részt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.