Varga: Beérett a három év munka gyümölcse

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Kiterjesztett árfolyamgát, hiánytartás, bérek, sertésáfa. A P8 stúdiójában Varga Mihály, az NGM vezetője.

BuL
2013. 11. 09. 21:29

A konszolidáció után immár kifelé jön a magyar gazdaság a recesszióból, jövőre pedig már az idei gazdasági növekedés duplája lesz a bővülés, így 2014 már könnyebb év lehet a vállalatok és a háztartások számára is, ezt emelte ki a miniszter.

Varga Mihály szólt arról is, hogy Magyarországnak – gazdasági fejlettségéhez képest – jelentős elmaradása van a bérekben; a kormánynak az a célja, hogy a minimálbéreseket segítse, és így próbálja feljebb tolni a béreket. Hozzáfűzte: jelenleg tartanak az egyeztetések a 2014-es minimálbérről, és ha a munkaadók és a munkavállalók nem jutnak egyezségre, akkor a kormány dönt; vagy így, vagy úgy, de várhatóan 100 ezer forint fölé emelkedik majd jövőre a kötelező legkisebb bér.

Az élő- és félsertés áfájának csökkentésével kapcsolatban elmondta: „hosszú a sor”, több ágazat szeretne áfacsökkentést, de ez esetben 3 százalék fölé kerülne a költségvetési hiány, és „mehetnénk vissza a túlzottdeficit-eljárás alá”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.