Varga: Sokkal jobb helyzetben lesz az ország

A kormány jó állapotú gazdaságot hozott létre az elmúlt 3 év konszolidációja után – mondta Varga Mihály.

WL
2013. 11. 13. 13:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Varga Mihály szerdán egy fővárosi eseményen újságíróknak arról beszélt: az idén 1 százalék körül, jövőre pedig 2 százalék körül növekedhet a magyar gazdaság. Szavai szerint a harmadik negyedéves növekedési adat is ezt fogja alátámasztani.

A miniszter azt mondta: a jövő évi optimizmust az erősíti, hogy a kormány jó állapotú gazdaságot hozott létre az elmúlt 3 év konszolidációja után. „Növekednek a munkahelyek, stabilizálódik a gazdaság, kisebb mértékű az adósságunk, az infláció mértéke történelmi mélyponton van. Mindezek azt mutatják, hogy jövőre – ha nem is lesz kolbászból a kerítés, de – sokkal jobb helyzetben lesz az ország, mint idén” – fogalmazott a tárcavezető.

Szólt arról, hogy az alacsony infláció jó a családoknak, háztartásoknak, mert az áremelkedés ellen nagyon nehezen tudnak csak védekezni az emberek. Ebből a szempontból örömteli ténynek nevezte, hogy 1 százalék alá csökkent a magyar infláció mértéke. „Ez azt jelenti, hogy a forintunk az igenis egy szilárd, jó, értékálló pénzzé kezd válni” – mondta Varga Mihály.

Elemzők szerint megérkezett a várt fordulat az iparban: az utolsó negyedévben további jelentős növekedésre számítanak. A TakarékBank éves átlagban 2-2,5, az ING 1,5, az Erste Bank 2 százalékos növekedést vetít előre.

Az Európai Bizottságnak kilenc éve nem volt olyan pozitív prognózisa Magyarországról, mint a legutóbbi – mondta az őszi jelentés kapcsán Barcza György, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető elemzője.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.