A Népszabadság információi szerint a napokban az egyik magyarországi nagybanknál 50 ezer forintban korlátozták az automatából egyszerre felvehető készpénz összegét. A lap szerdai számában azt írja, értesüléseik szerint ez nem az ominózus bank felső vezetésének döntése volt, hanem a pénzintézet kártyaüzletágának vezetője döntött így, hogy a díjmentes készpénzfelvétel miatti kiesést ezzel a módszerrel pótolja.
Valószínűleg erre az esetre utalhatott Rogán Antal kedden, amikor a Tv2 Mokka című műsorában arról beszélt, hogy bár törvény rögzíti azt az állampolgári jogot, hogy mindenki ingyenesen vehessen fel – legfeljebb két részletre osztva – 150 ezer forintot a bankautomatákból, mégis rengeteg olyan berendezés van, amelyből maximum 50 ezer forintot lehet felvenni.
A fideszes politikus azt is elmondta, hogy már februárban megemelheti a törvényben garantált ingyenes készpénzfelvételek számát a parlament, illetve szigoríthatják a bankokra vonatkozó szabályokat. Rogán hozzátette: erre azért van szükség, mert úgy látják, hogy „a bankok megpróbálják átverni az embereket”.
A Magyar Hírlap múlt heti cikke szerint több akciós készpénzfelvételi lehetőség is megszűnik az OTP Banknál, és további hét pénzügyi szolgáltató – a Budapest Bank, a DRB Bank, az Evobank, a Kinizsi Bank, a Magnet Bank, az MKB Bank és a Sopron Bank – is bejelentette már, hogy emelkednek náluk a számlavezetéssel kapcsolatos költségek.
Németh Szilárd vasárnap arról beszélt, meg van döbbenve azon, amit a bankok korábban bejelentettek, „és ráadásul az OTP kezdeményezésére”. Ha úgy tetszik, egy kartellt hoztak létre azért, hogy a százötvenezer forint felett kivett pénzeket dupla büntetéssel sújtsák – fogalmazott.
Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában elmondta, a frakcióülésen azt javasolta, vizsgálják meg, hogy meg tudják-e emelni a 150 ezer forintos havi ingyenes készpénzfelvételi határt, illetve hogy havonta ne kétszer, hanem négyszer lehessen ingyenesen pénzt felvenni. Hozzátette: kötelezni kellene a bankokat arra, hogy minden egyes automatából legalább százezer forintot fel lehessen venni, mert „ma van olyan automata, amely nem ad százezer forintot az embernek”.