Nem adják el az oroszok a Dunaferrt

Leáll az elbocsátás és jelentős fejlesztésekre is sor kerül; így végül 400 helyett 3500 ember munkahelye marad meg.

2014. 02. 07. 3:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem fogadták el a magyar kormány ajánlatát az ISD Dunaferr Zrt. orosz tulajdonosait tömörítő Vnyesekonombank (VEB) képviselői. A tegnapi tárgyaláson Dmitrijev Vlagyimir Alekszandrovics, a VEB elnöke, valamint Szapelin Andrej Jurjevics, a pénzintézet alelnöke vett részt. A találkozón konkrét vételi ajánlat nem hangzott el, mivel Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kérdésére, miszerint hajlandók-e eladni a dunaújvárosi kohót, a válaszuk egyértelmű nem volt. Ugyanakkor leszögezték, hogy a vasművel hosszú távon számolnak, ezért az eddig bejelentett fejlesztéseken kívül további beruházásokat szeretnének megvalósítani. A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint a megbeszélésen a Pakssal és a Malévval kapcsolatos kérdésekről is szó esett.

Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke, a tárgyalódelegáció tagja a Magyar Nemzetnek elmondta: az orosz fél egyértelművé tette, hogy Magyarországon Kelet-Közép-Európa legversenyképesebb vasgyárát szeretnék létrehozni. Ennek érdekében tegnap aláírták az első számú kohó felújításáról szóló szerződést. Ígéretük szerint a gyáregység augusztus huszadikáig elkészül, ami a szakemberek véleménye alapján rövid, de tartható határidő.

Dorkota Lajos szerint ezzel megnyugodhatnak a dunaújvárosiak, hiszen ha elkészül a kohó – aminek sorsa az elmúlt időszakban még kétséges volt –, 3500 ember munkahelye marad meg. Tegnap végre érdemi tárgyalás zajlott a gyár sorsáról, mivel az eddigi találkozókon csak az ukrán kisebbségi tulajdonos képviselői vettek részt. Így megtudtuk, hogy már nincs szó a korábban hangoztatott 1500 fős leépítésről, a legutóbbi megállapodásban szereplő négyszáz főn felül újabb embereket nem küldenek el a vasműből – jegyezte meg az elnök.

A folytatás a Magyar Nemzet pénteki lapszámában olvasható.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.