Üzemátadás: Magyarországon ilyen még nem volt

Gumihulladékot hasznosító üzemet hozott létre a KGF Hungary Kft. a bátonyterenyei ipari parkban.

MD
2014. 07. 30. 20:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kokas Ferenc, a KGF Hungary Kft. ügyvezetője az üzem szerdai átadásán hangsúlyozta: Magyarország első, alacsony hőmérsékletű pirolizálással működő gumihulladék-újrahasznosító üzeme jött létre Bátonyterenyén.

A kétmilliárd forintos beruházás a Gazdasági Operatív Program (GOP) egymilliárd forintos támogatásával, emellett önerőből, bankhitelből, valamint az Új Széchenyi Kockázati Tőkeprogram keretéből valósult meg – tette hozzá.

Kokas Ferenc ismertette: a 12 ezer négyzetméteres üzemcsarnokban több évtized alatt fejlesztett kínai technológiával dolgoznak, az alacsony hőmérsékletű, zárt rendszerű hőbontási technológiát először alkalmazzák Európában. Az új üzemben 24 emberrel kezdik meg a munkát, a későbbiekben 30-ra szeretnék emelni a létszámot.

Évi hatezer tonna gumiabroncs-hulladékot dolgoznak fel, és hasznos, piacképes termékeket állítanak elő belőle – mondta az ügyvezető, hozzátéve: a végtermék hajómotorokban, dízelgenerátorokban felhasználható pirolízisolaj, a fekete műanyag termékek festékanyagául szolgáló pirolíziskorom, a gumiabroncsokban lévő acélszálból pedig fémipari alapanyag lesz.

A pirolitikus eljárásban 420-440 fokon nyerik ki a gumiból a hasznos részeket. Kokas Ferenc arra is reagált, hogy a köztudatban tévesen gondolják égetésnek a pirolízistechnológiát, az valójában hőbontás, mert a folyamat oxigénszegény környezetben, zárt térben zajlik.

Nagy-Majdon József (Fidesz–KDNP), Bátonyterenye polgármestere fontosnak nevezte a kis- és középvállalkozók támogatását, mert nem lehet arra számítani, hogy ebbe a térségbe több száz, több ezer embernek munkát adó beruházások települnek. Nagy-Majdon József arra is emlékeztetett, hogy azon a területen, ahol megépült a KGF Hungary üzemcsarnoka, pár évvel ezelőtt még nádas volt Bátonyterenyén.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.