A közlemény ismerteti: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsa (PST) jóváhagyta, hogy a magyar állam 99,99 százalékos tulajdonrészt (közvetlen befolyásoló részesedést) szerezzen az MKB Bank Zrt.-ben. A jegybank – a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) engedélykérelme alapján – egyúttal döntött arról is, hogy az állam közvetett minősített befolyást szerezhet az MKB Általános Biztosító Zrt.-ben és az MKB Életbiztosító Zrt.-ben, illetve közvetett befolyásoló részesedésre tehet szert az MKB Pénzügyi Zrt.-ben, az MKB Euroleasing Pénzügyi Zrt.-ben, az MKB Euroleasing Autóhitel Zrt.-ben és az Exter-Immo Zrt.-ben.
A jogszabályok szerint az MNB engedélye szükséges pénzügyi intézményben való befolyásoló részesedés, illetve biztosítóban való minősített befolyás megszerzéséhez. A jegybanki engedélyeztetési folyamatra azt követően került sor, hogy a kormány 2014. július végén hozott határozatában egyetértett az MKB-részvények megvásárlásával, és tudomásul vette az erre vonatkozó szerződést – emlékeztet közleményében a jegybank.
A bajor tartományi bank július 24-én jelentette be, hogy a magyar állam 55 millió euróért megvásárolja tőle az MKB Bankot, az ügyletet a tervek szerint szeptemberig véglegesítik. Az Európai Bizottság 2012-es döntése értelmében a bajor tartományi banknak legkésőbb 2016 végéig értékesítenie kellett magyar leányvállalatát.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a tranzakció kapcsán úgy nyilatkozott, az MKB megvétele az első lépés a magyar bankrendszer konszolidációjában, amellyel a kormány célja, hogy olyan működőképes, erős, a hitelezésben aktív bankrendszer jöjjön létre, amelyben a hazai tulajdon aránya fokozatosan nőhet. Az MKB megvásárlásával 50 százalék fölé emelkedett a hazai bankok aránya.
A miniszter kiemelte, a német tulajdonos vállalta, hogy az átadás előtt 270 millió eurós tőkeemelést hajt végre, így a magyar adófizetőknek nem kerül pénzébe, hogy a bank újra hazai kezekbe kerül. A kormány versenyügyi szempontból nemzetstratégiai jelentőségű összefonódásnak minősítette az MKB állami felvásárlását.