Elástak egy időkapszulát Szolnokon

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

34 milliárd forintból építenek magyar–kínai citromsavgyárat. 440 munkahely is létesül.

KG
2014. 09. 09. 17:35

Szalay Ferenc (Fidesz), Szolnok polgármestere tolmácsolta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter üzenetét, miszerint lesz elegendő kukorica alapanyagként a gyár működtetéséhez. Reményét fejezte ki, hogy 2015 végén megindulhat a próbaüzem, hozzátéve: a helyi gépipari középiskolában már kínai nyelven is oktatnak a cégnél való elhelyezkedés megkönnyítéséért.

Az előzetes becslések alapján másfél év alatt felépülő citromsavgyár 440 új munkahelyet teremt, évente mintegy 60 ezer tonna citromsavat állít elő az élelmiszer-, a gyógyszer- és a vegyipar számára. Ehhez 106 ezer tonna kukoricát kell feldolgoznia. Az alapanyagot Szolnok 100 kilométeres körzetéből szállítják majd a létesítménybe.

A beruházás megvalósítására korábban kínai–magyar vegyes vállalatot hoztak létre. A kormány 2012-ben kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a BBCA Szolnok Biokémia Zrt. citromsavat előállító üzemének beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket, tavaly szeptemberben pedig jóváhagyta, hogy a beruházás állami kontrollja és a beruházáshoz szükséges önrész biztosítása érdekében az állam tulajdonrészt szerezzen a BBCA Szolnok Biokémiai Zrt.-ben.

Szintén citromsavgyárat épít egy másik kínai vállalat, az RZBC csoport (Rizhao Jin He Biokémiai Csoport) Kazincbarcikán – jelentette be szeptember 2-án Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. A mintegy 30 milliárd forintos beruházással épülő üzem 165 embernek teremt munkahelyet. A leendő üzem éves termelési volumenét 100 ezer tonnára tervezik – amihez 200 ezer tonna kukorica-alapanyagot használnak majd fel. Májusban Hungary Borsod Biokémiai Kft. néven bejegyezték magyarországi cégüket.

Hsziao Csien, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete a sajtótájékoztatón kifejtette, hogy biztos alapokon állnak és gyümölcsöző jövő elé néznek Kína és Magyarország gazdasági kapcsolatai. Tavaly jelentősen, 9,5 százalékos bővüléssel 5,4 milliárd dollárt tett ki a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok értéke, a Kínába irányuló magyar export pedig 28 százalékkal nőtt, míg a kínai vállalatok magyarországi beruházásainak összértéke meghaladta a 3 milliárd dollárt.

Kou Kuangcse, az RZBC igazgatóságának elnöke hangsúlyozta: a világon évente mintegy 1,85 millió tonna citromsavat termelnek, ezen belül 1,05 millió tonna származik Kínából.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.