Élő közvetítés
Belgium
ÉLŐ
Szlovákia

Ezen a téren is áttörést hozott 2013

A közbeszerzések száma több mint egyharmadával, értéke több mint kétharmadával nőtt.

KA
2014. 01. 01. 6:50
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az idén záruló uniós költségvetési időszak felhalmozódott forrásai tükröződnek vissza a közbeszerzések ez évi számaiban. November végéig 10 880 eljárást folytattak le az ajánlatkérők, ez 38,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A 2105 milliárd forintos összérték 70,2 százalékos növekedés tavaly november végéhez mérten. A két adatból nem nehéz kikövetkeztetni azt, hogy az egy eljárásra jutó összeg is emelkedett, 193,5 millió forintra, ami 23 százalékos növekedést jelent – mondta az elnök.

A teljes közbeszerzési szám 50,7 százalékához, 5514 eljáráshoz kötődik uniós támogatás. Az értékbeli adatnál 85 százalékhoz, ami 1256,4 milliárd forintot jelent. Az elnök szerint az eljárások típusait aszerint érdemes megkülönböztetni, hogy az uniós eljárásrendnek megfelelően zajlottak vagy nemzeti eljárásrendben folyt a beszerzés. Az uniós eljárások döntő többsége nyílt, a maradék tárgyalásos.

Gajdos Róbert elmondta: a kis értékű, nemzeti eljárásrendben továbbra is a három ajánlattevőt felhívó eljárás a leggyakoribb. A kormányváltás után ez az eljárásfajta azzal a céllal került be a közbeszerzési törvénybe, hogy a mikro-, kis- és közepes vállalkozások jobb pozícióra tegyenek szert a közbeszerzéseken. Az eljárások 84 százalékát ez a vállalatkategória nyerte az idén, értékben 27 százalék a részesedésük a közbeszerzésekből.

Az elnök szólt arról is, hogy annak ellenére, hogy a közbeszerzések száma és értéke is jelentősen nőtt idén, a szerződések tárgyai arányukat tekintve alig változtak. Továbbra is szolgáltatásra jelent meg a legtöbb tender – szám szerint 4722, a teljes darabszám 43 százaléka –, de értékben változatlanul az építési beruházások vezetnek 55 százalékkal, 1162 milliárd forintos értékben.

Közölte: a korábbi évekhez hasonlóan idén az első tizenegy hónapban is az önkormányzatok és intézményeik folytatták le a legtöbb eljárást, a teljes darabszám 44,2 százalékát. Az értéket vizsgálva viszont a legnagyobb beszerzőknek a közjogi szervek – a központosított állami szervezetek – bizonyultak, az általuk lefolytatott eljárások értéke a teljes magyar közbeszerzési piac 36,9 százalékát jelentette.

Az elnök elmondta, hogy a beszerzések során a nemzeti hirdetményekben meg kell jelölni, ha környezetvédelmi aspektus érvényesül (zöld közbeszerzés), illetve azt is, ha az ajánlatkérés szociális szempontot szolgál. Idén a zöld közbeszerzések száma 900 volt, értékük 4 százalékot ért el. A szociális szempontú beszerzések aránya darabszámban és értékben is 1,2 százalék volt.

A Közbeszerzési Döntőbizottság előtt lefolytatandó jogorvoslatok száma csökkent: 2011. november végéig 914, 2012 első tizenegy hónapjában 657, idén november 30-áig pedig 525 kérelem érkezett. Gajdos ezt úgy értékelte, hogy a közbeszerzési eljárások résztvevői – a jogorvoslati kérelem előterjesztését megelőzően – megkísérlik a vitás kérdések közvetlen tisztázását. A közbeszerzések jelentős hányadában folytatnak le egy vagy több előzetes vitarendezési eljárást, így a korábbiakhoz képest több esetben a döntőbizottság bevonása nélkül szűnik meg a jogsértés.

Gajdos Róbert előnynek nevezte azt is, hogy jelentősen visszaestek az obstrukciós jellegű jogorvoslatok. Emellett a hirdetményellenőrzés rendszere is alkalmas arra, hogy jelentősen megszűrje a hibás, így a jogorvoslat lehetőségét magában hordozó eljárások körét. November végéig 23 ezer hirdetményt adtak fel a közbeszerzések szereplői, ezek egyötöde volt ajánlati felhívás. Az összes hirdetmény 90 százalékát ellenőrizte a Közbeszerzési Hatóság erre hivatott apparátusa.

Már látszanak a 2011-ben elfogadott közbeszerzési törvény pozitív hatásai, mivel az idei év első nyolc hónapjában értékben 44,  darabszámában 38,5 százalékos bővülést láthattunk a közbeszerzésekben – mondta el az MNO-nak Gajdos Róbert.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.