Budapestről fogja szervezni térségi működését a Bank of China

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

„Ez komoly elismerés a magyar pénzügyi befektetői környezetnek.”

TK
2014. 10. 27. 16:52

A külgazdasági és külügyminiszter hétfőn népes közönség előtt előadást tartott a Kínai Társadalomtudományi Akadémián, ahol az Európai Unió előtt álló kihívásokról és arról beszélt, hogy véleménye szerint mire van szüksége Európának ahhoz, hogy erős maradhasson. Úgy fogalmazott, „Európának vissza kell adnia a munka és a család megbecsülését”, vissza kell térnie a felelősségteljes és fegyelmezett költségvetési politikához, és meg kell állítani az államadósságok növekedését. A miniszter szerint Európa akkor lehet erős, ha fel tudja építeni a szoros partneri együttműködést a világ gyorsan fejlődő régióival, ami feltételezi az Európa és Kína közötti kapcsolatrendszer szorosabbá válását is. Európa sikerének feltétele, folytatta előadásában Szijjártó Péter, ha az egyoldalú energiafüggőségét tudja csökkenteni.

Hozzátette, ebből a szempontból a közép-európai Észak-Dél irányú gázvezetékrendszer létrehozása „kritikus fontosságú”. Mint mondta, arra van szükség, hogy az EU sorolja prioritásai közé a cseppfolyósított földgázt visszagázosító terminálok építését. Ehhez kapcsolódóan megjegyezte, a Déli Áramlat megépítése Magyarország álláspontja szerint útvonal-diverzifikációt jelent, s végső soron növeli Európa energiaellátásának biztonságát. A tárcavezető előadásában azt is hangsúlyozta, az unió akkor lehet erős, ha erős nemzetállamok, erős tagok alkotják.

Szijjártó Péter a Pekingi Magyar Kulturális Intézetben megnyitotta a Kodály-szakkönyvtárat, amely a kulturális együttműködés újabb lépcsője, s mint ilyen a két ország közötti kapcsolatokat segíti. A szakkönyvtár elsősorban a magyar zenei oktatás módszereihez nyújt hasznos irodalmat.

Szijjártó Péter az MTI tudósítójának azzal kapcsolatban, hogy Magyarországon politikai pártok és a média számon kérték távolmaradását az Országgyűlés külügyi bizottságának hétfői meghallgatásáról, azt mondta: „egy előre egyeztetett időpontban, a kínai külügyminiszter meghívására jöttem Kínába, hogy tárgyaljunk”. Hozzátette: „a múlt héten jeleztem a bizottság elnökének, hogy hétfőn és kedden Pekingben leszek, s a szerdai napon szívesen a rendelkezésükre állok, de a külügyi bizottság válasza az volt, hogy akkor inkább hétfőn egy államtitkár képviseljen. És ez meg is történt” – fogalmazott a tárcavezető Pekingben.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden folytatja hivatalos programját Pekingben, ahol találkozik vendéglátójával, Vang Ji külügyminiszterrel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.