időjárás 5°C Virgil 2022. november 27.
logo

Jövőre is lesz támogatott lakáshitel

Horváth Attila
2014.12.23. 05:45

Megjelentek a piacon azok a vevők is, akik nagyobb, szebb lakást szeretnének.

Legalább egy évvel meghosszabbítják az otthonteremtő, állam által támogatott lakáshitelek folyósítását – tudtuk meg. Érdeklődésünkre több budapesti hitelközvetítő számolt be erről a változásról, akik elmondták azt is, hogy az év végén sokszorosára nőtt a hitelt igénylők száma, mert mindenki azzal számolt, hogy 2014-ben lejárnak a kedvező, állami kamattámogatással bíró kölcsönök. „Hatalmas a dömping, a két ünnep között is szerződünk, kis túlzással mindenki lakáshitelt szeretne, a bankok pedig természetesen jó partnerek ebben” – mondta lapunknak Szabó Anikó hitelközvetítő.

Hozzátette, a pénzintézetek a jövő év első harmadára készülnek, a devizahitelek miatt ugyanis veszteségekkel számolnak az első negyedévben. Így az év végén mindenki a lehető legnagyobb haszonra törekszik. A lakásárak pedig jelenleg nőnek. A közvetítő tapasztalatai szerint egy tavasszal még hat-nyolc millió forintot érő panellakáshoz jelenleg nyolcmillió alatt nem lehet hozzájutni. Szabó Anikó ügyfelei között népszerűek a jó helyen lévő lakótelepek, mint mondta, ezeken a helyeken kilencmillió forint alatt szinte lehetetlen lakáshoz jutni. Ezt lapunknak több ingatlanközvetítő is megerősítette.

Ugyanakkor hozzátették, várhatóan néhány hónap múlva ismét visszaesnek majd az árak. Egy fővárosi ingatlanirodánál dolgozó közvetítő szerint nemcsak a hitelfelvevők, hanem a készpénzes vevők száma is nőtt. Mivel csökkent az alapkamat, ezért sokan befektetési céllal vásárolnak, amivel akár rövid távon is tudnak pénzt keresni. „Gyorsan pörgő ingatlanokról van szó. A vevő megszerzi, és kis idő múlva, amikor úgy látja, hogy mennek fel az árak, el is adja, sokszor csak néhány százezer forintot keres rajta, azt viszont akár 3-4 hónap alatt” – mondta a szakember, hozzátéve, hogy a belvárosi ingatlantulajdonosok jelentős része befektető.

A közvetítő tapasztalatai szerint egyébként a hat-, hét- és nyolcmillió forintért kapható másfél szobás, alacsony rezsijű lakótelepi lakások a legnépszerűbbek a vevők körében. Kiemelte, hogy sokan azért vesznek fel inkább hitelt, mert azt tapasztalják, hogy a törlesztőrészlet alacsonyabb, mint az albérleti díj, így inkább a saját lakásukra költik a pénzüket. Ez szerinte utoljára 2008 környékén volt megfigyelhető, éppen a devizahitelek népszerűsödésének időszakában. Jelenleg egy ötmillió forintos hitel havi törlesztőrészlete átlagosan ötvenezer forintra jön ki. Albérletet ekkora összeg alatt lehet ugyan találni, de nagyon nehezen. Ha pedig ketten vágnak bele a vásárlásba, akkor még inkább megéri a vétel.

Ugyanakkor megjelentek a piacon azok a vevők is, akik nagyobb, szebb lakást szeretnének. Novemberben már minden ötödik vevő nagyobb méretű, kényelmes, 90 négyzetméter körüli lakásba költözött. A kedvező, meghosszabbított állami támogatás és a piac élénkülése mellett ugyanakkor szigorodnak a hitelfelvétel szabályai. – Eddig a fizetések 50-60 százalékát lehetett hiteltörlesztésre fordítani, de jövő évtől csak 30-40 százalékot lehet a kormány fair bankokra vonatkozó törvénye miatt – mondta Szabó Anikó. Eddig a vásárolt ingatlan terhelhetősége 80 százalékos volt. Ezt nem sokan alkalmazták, de jövő februártól mindenki bevezeti majd. Hozzátette, több ügyfelétől hallotta, hogy a bankok felkeresték azzal, idén érdemes hitelt felvenni, mert jövőre szigorodnak a feltételek. Ugyanakkor senki sem késett el, a szigorodó szabályok nem olyan lényegesek, hogy érintenék a felvétel lehetőségét.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.