A gyakran rossz hangulatú tárgyalások eredményeként az euróövezeti országok pénzügyminiszterei rendkívüli tanácskozásukon úgy döntöttek, hogy négy hónappal meghosszabbítják Görögország euróövezeti finanszírozását. A pénz folyósításának azonban előfeltétele, hogy a görög kormány hétfő estig letegye az asztalra a tervezett reformintézkedések listájának első változatát, amelyet az Európai Központi Banknak, a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) és az Európai Bizottságnak is jóvá kell hagynia a továbblépéshez.
„Tegnap döntő lépést tettünk, hátrahagytuk a megszorításokat, a hitelprogramot és a (nemzetközi hitelezőket tömörítő) trojkát. Megnyertük a csatát, de nem a háborút. A neheze most kezdődik” – jelentette ki a televízióban szombaton sugárzott beszédében Cíprasz, hozzátéve, hogy Görögország „sikeres megállapodást” ért el, elérte alapvető célját, leszámolt az előző kormány által vállalt kötelezettségekkel a bérek és nyugdíjak csökkentésére, az élelmiszerek és gyógyszerek általános forgalmi adójának növelésére és a közalkalmazotti réteg leépítésére, a recessziót eredményező intézkedésekkel.
Cíprasz és az általa vezetett Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) azzal az ígérettel nyerte meg a január 25-én tartott parlamenti választást, hogy véget vet Görögország nemzetközi hitelprogramjának és felmondja az együttműködést a megszorító intézkedések, illetve reformok végrehajtását ellenőrző hitelezői trojkával. Ehelyett a Cíprasz-kormány kénytelen volt elfogadni a hitelprogram feltételekhez kötött meghosszabbítását, és továbbra is kapcsolatban maradni az immár „három intézménnyé” átkeresztelt trojkával.
Anélkül, hogy nevet említett volna, Cíprasz támadta a hazai és külföldi konzervatív erőket. Úgy fogalmazott, az új kormány megakadályozta „az országon belüli és kívüli konzervatív erőket” a Görögország pénzügyi megfojtására irányuló terveik végrehajtásában.
Gabriel Szakellarídisz görög kormányszóvivő hasonló kifejezéseket használt a Mega TV-nek korábban adott nyilatkozatában. „Időt nyertünk. A görög gazdaságot és a görög kormányt nem fojtották meg, mint azt talán külföldi és belföldi központok tervezték” – hangoztatta a szóvivő, aki szintén nem nevezte meg az euróövezet keményvonalas, a görög kormányt meghátrálásra kényszerítő országait.