A szegényebbek kapnak kevesebb támogatást

A központi lakásfenntartási támogatás megszűnését nem tudják pótolni az önkormányzatok, sok helyen már egyáltalán nincs ilyen segítség.

A központi lakfenntartási támogatások rendszerének változását tavaly jelentették be, idén március 1-jével pedig annak megfelelően megszűnt a normatív alapon nyújtott segítség és az adósságkezelési szolgáltatás. Tavasz óta már az önkormányzatok saját döntési hatáskörébe tartozik, hogy „települési támogatás” keretében nyújtanak-e egyáltalán támogatást az adósságokkal és lakhatási problémákkal küzdő családoknak, és ha igen, akkor kiknek és milyen feltételekkel.

A rendszer 2004-ben változott, azt követően a támogatás azokat célozta meg, akiknek az egy főre jutó jövedelme kevesebb volt a nyugdíjminimum (jelenleg 28 500 forint) 150 százalékánál és több mint 20 százalékát (korábban 35 százalék volt ez az összeg) tette ki a lakásfenntartással kapcsolatos kiadásoknak. A összegét meghatározó képlet a 15 ezer forint körüli egy főre jutó jövedelemmel és sok taggal rendelkező háztartásokat támogatta a leginkább, míg a kevesebb taggal és több jövedelemmel rendelkező háztartásokat kevésbé. Mértéke évente 17-19 milliárd forintot tett ki a költségvetésben egészen 2011-ig.

2011-ben a szociális törvény módosításával a támogatás jogosultsági jövedelemhatára – a hivatalosan megszűnő energiaár-támogatás pótlása érdekében – a nyugdíjminimum 250 százalékára emelkedett, a lakásfenntartási kiadások jövedelemarányos 20 százalékos küszöbértékét pedig eltörölték. Viszont a támogatás összegét meghatározó képleten a törvénymódosítás nem változtatott, ezért sok jövedelemhatár alatti jövedelemmel rendelkező csak a juttatás 2500 forintban meghatározott minimális havi összegét tudta igénybe venni. A változás hatása a támogatás átlagos havi összegén is megmutatkozott: míg 2010-ben 4400 forint volt az átlagos segítség, 2012-re ez 3700 forintra csökkent. 2013-ban összesen 450 ezer háztartás részesült lakásfenntartási támogatásban, összege átlagosan havi 3870 forint volt. Ez a rendszer idén tavasszal szűnt meg és került önkormányzati hatáskörbe.

„Emiatt fontos volt felmérni, mi történik az egyes településeken azokkal a családokkal, akiknek költségvetésében ez a támogatás fontos elem volt és komolyan támaszkodtak rá. Meg kellett nézni, hogyan változott a segítség mértéke, a segélyezettek köre és mindez milyen hatással lehet a rászorulók lakáshelyzetére” – emeli ki Szekér András. A Habitat for Humanity Magyarország igazgatója társasága e témáról készült tanulmányát azzal vezette föl, hogy elmondta: egy nemzetközi felmérés szerint egy háztartás lakhatási szempontból akkor veszélyeztetett, ha bevételének több mint 30 százalékát erre a célra költi. Ez esetben az élet egyéb területeire nem jut kerete, az élete fenntarthatatlanná válik. Ehhez képest Magyarországon az átlagos háztartások forrásaik 26 százalékát lakhatásra költik, aki pedig ennél is többet ad ki ilyen célra, annak végképp nagyon fontos a támogatás. Viszont mostanában – emeli ki az igazgató – a jelzáloghiteleseken kívül más nem kap sok figyelmet, pedig az eladósodottság mellettük is sokakat veszélyeztet.

„Vizsgálatunkba összesen 31 önkormányzatot vontunk be, ami a 3177 hazai önkormányzatnak mintegy 1 százaléka. A kiválasztás véletlenszerű volt, de a településeket régiónként és településtípusonként próbáltuk súlyozni, figyelembe véve azt, hogy a lakásfenntartási támogatások tekintetében korábban melyik települések voltak inkább érintettek. Ez az oka annak, hogy több kelet-magyarországi települést vizsgáltunk, mint nyugat-magyarországit” – kezdte az általa készített tanulmány ismertetését Kováts Bence, a Habitat for Humanity Magyarország munkatársa.

Mint a vizsgálatból kiderül, a kifejezetten lakásfenntartási kiadásokat kompenzáló állami támogatások az utóbbi 9 évben 130 milliárd forintról nullára csökkentek, miközben növekszik a lakástulajdon-szerzést támogató programok költségvetése. Ilyen például a lakástakarék-pénztárak állami támogatása vagy a július elején startolt családi otthonteremtési támogatás. A civil szervezet szerint ezzel az a probléma, hogy míg az előbbi a legszegényebbeket célozta, az utóbbi jelentős önerőt feltételez, azaz elsősorban a középosztályt vagy a jobb jövedelmi helyzetben lévőket támogatja és semmilyen segítséget nem nyújt a rászorulóknak.

Az idén március 1-ig a lakásfenntartási költségekhez folyósított támogatást a háztartás nagyságtól függően azok a családok vehették igénybe, amelyeknek egy főre jutó jövedelme 40-60 ezer forint alatt volt. A támogatás csekély összegű volt ugyan (átlagosan havi 3870 forint), de a nagyon alacsony jövedelmű, soktagú háztartásoknak még így is jelentős és rendszeres segítséget jelentett. Egy hattagú, 80 ezer forint összjövedelmű család esetében akár havi 10 ezer forintot vagy azt megközelítő összeget is kitett. Például egy közmunkás fizetésből élő család számára 8800 forintot, azaz lakásköltségeik 65 százalékát jelentette. Egy kétgyermekes, alacsony keresetű egyedülálló szülő számára a támogatás 4300 forintot, a költségek 15 százalékát jelentette, míg egy kisnyugdíjas számára lakásköltségeknek akár 20 százalékát is kitehette.

Tavasszal ez a rendszer változott, méghozzá úgy, hogy a vizsgált települések 20 százalékában – köztük több olyanon is, ahol korábban sokan kaptak lakásfenntartási támogatást – egyáltalán nincs ilyen segítség. Ugyan az önkormányzatok 90 százaléka továbbra is kap állami támogatást a segélyezéshez, de a támogatás céljainak és kedvezményezettjeinek meghatározásában teljesen szabad kezet kap.

A 31 önkormányzat példáját vizsgálva megállapítható, hogy azok többsége ugyan helyettesíti a megszűnő lakásfenntartási támogatást valamilyen sajáttal, azonban azok jellemzően szűkösebbek, mint a korábbi normatív változat. A többtagú, havi kevesebb mint 30 ezer forintos jövedelemmel rendelkező családok például kevesebb segítséget kapnak, mint korábban, míg az egy- és kétfős, fejenként 40-60 ezer forintos jövedelemmel rendelkező háztartások akár még magasabb lakhatási támogatásban is részesülhetnek, mint a változás előtt. Azaz minél szegényebb vagy nagyobb egy család, annál negatívabban érinti az átállás.

Az arányeltolódást jól mutatja, hogy például a Tolna megyei Cikón, amennyiben a polgármester megítéli a támogatást, a nyugdíjminimum 250 százaléka, azaz 71 ezer forint alatti egy főre jutó jövedelem esetén mindenki egységesen 3 ezer forint támogatást kap, amely összeg nagyjából az egyharmada a korábbinak. Ugyanakkor azok az egyedülállók, akik havi 60-70 ezer forintból élnek és korábban csak 2500 forintnyi lakásfenntartási támogatásra voltak jogosultak, most havi 3 ezer forintot kaphatnak. Az önkormányzatok jelentős része ezt a gyakorlatot alkalmazza, tehát az egyedül élőknek kedvező és a többtagú családok számára hátrányos feltételeket állapított meg rendeletében. Az egyedül élőket a leginkább előnyben részesítő önkormányzat Debrecen, hiszen esetükben nemcsak a jövedelemhatár magasabb, hanem a támogatás is 500 forinttal meghaladja a soktagú családokét. Csupán 7 olyan önkormányzat van, amely a többtagú háztartások számára magasabb összeget állapít meg.

A másik kirajzolódó tendencia, hogy az önkormányzatok jelentős része szubjektíven megítélhető, a kérelmezők magánszférájával kapcsolatos feltételekhez köti a támogatás megadását. Ezek között szerepel a mellékhelyiség tisztasága, a kert és az udvar gondozottsága vagy a kutya chippel való ellátása. Sok településen egyáltalán nincsenek támogatási feltételek meghatározva, hanem a polgármester, a jegyző vagy a polgármesteri hivatal alkalmazottai döntik el, ki jogosult támogatásra és ki nem. A Habitat szerint mindkét helyzet veszélyesen nagy teret enged az önkényes döntéseknek és növelheti a leginkább rászorulók kiszolgáltatottságát.

Március előtt komoly mankót jelentett az adósságkezelési szolgáltatás is, amely évente mintegy tízezer számlabefizetéssel elmaradt szegény családnak segített adósságot törleszteni, átlagosan mintegy 107 ezer forint összegű támogatással és tanácsadással.

Ilyen szolgáltatás működtetése korábban is csak a 40 ezernél nagyobb lélekszámú városokban volt kötelező, tehát nem volt mindenhol elérhető. Viszont a változás óta a vizsgált települések között két olyan város is van – Hódmezővásárhely és Miskolc –, amely ezt teljes egészében megszüntette. Azok az önkormányzatok, amelyek a támogatást megtartották, jellemzően csökkentették az összegét és a korábbi jövedelemhatárnál magasabb jövedelműek számára is elérhetővé tették azt. A jövedelemhatárok kiterjesztése miatt félő, hogy a legrászorultabbaknak az erősebb érdekérvényesítő képességű alsó középosztállyal kell versenyezniük a szűkösebb adósságcsökkentési támogatásokért.

A Habitat szerint a társadalmi szakadék tovább mélyülhet, ugyanis a kormány 2018-ig az összes segélyt fel szeretné számolni, a szegények helyzete pedig vélhetően még nehezebb lesz. Az a tendencia ugyanis várhatóan folytatódni fog, ami a most vizsgált települések rendeletei alapján kirajzolódik: hogy az önkormányzatok a támogatásokat egyáltalán nem vagy nem úgy fogják pótolni, hogy az a leginkább rászorulókat segítse.