Nemcsak a politikusok és az érdekvédő szervezetek aggódnak Jakab István Magosz-vezér terve miatt, amely egyes állami tulajdonú földterületek magántulajdonba adását szorgalmazza. Problematikusnak tartják a Magosz minapi kezdeményezését a lapunknak név nélkül nyilatkozó banki, hitelezési szakértők is. Álláspontjuk szerint – mivel a termőföld korlátozottan forgalomképes – a szokásosnál is erősebb garanciákat kellene beleépíteni egy olyan programba, amely azt lenne hivatott elősegíteni, hogy a gazdák földtulajdonhoz jussanak. A kedvezményes hitel csak a kezdet – hívták fel a figyelmet. Erre is azért van szükség, mert a földpiaci információk hiányosságai, a föld minősítéséből és értékeléséből adódó bizonytalanság jelentős finanszírozási kockázatot eredményez, amit a fedezeti arány mellett a kamatfelárban is érvényesíteni kell. Abban pedig szinte mindannyian egyetértettek, hogy a szokásos garanciavállaláson, illetve ennek támogatásán túl szükség lenne a Nemzeti Földalap (NFA) visszavásárlási garanciájára is.
Lapunk megkérdezte az agrártárcát, az állami földek vonatkozásában van-e realitása annak, hogy az NFA visszavásárlási garanciát vállal a bankok felé egy ilyen, földvásárláshoz felvett hitel esetében. A Földművelésügyi Minisztérium (FM) lapzártáig nem válaszolt. Pedig a téma már hetek óta ismert szakmai körökben. Az Élőlánc Magyarországért parlamenten kívüli párt a közjogi méltóságoknak írt nyílt levelében 2015. május 29-én ezt írta: „ kormányközeli forrásból származó információk szerint a kormányzat arra készül, hogy az állami földeket eladja az érdekkörébe tartozó »nyerteseknek«”. Nem zárható ki, hogy ez még ezen a nyáron, tehát alig néhány hét múlva megtörténik.” Alig telt el néhány hét, és a Magosz máris megfogalmazta javaslatát, amelynek lényege, hogy a gazdák a földeket ne csak bérlőként, hanem tulajdonosként művelhessék, s a vásárláshoz hitelezési lehetőségeket sürgettek.
Az eddigi nyilatkozatokból egyelőre az derül ki, hogy hiába beszéltek a magántulajdonban lévő földek esetében is vásárlásról, ezt elérni csak a társadalom széles rétegeiben is nagy visszatetszést kiváltó kisajátítással lehetne. Ezért az ötlet valójában az általában 20 évre bérbe adott állami földekre kívánna elővásárlási jogot biztosítani a bérlők számára. A kezdeményezés alapján tehát több százezer hektár állami tulajdonú földbirtok kerülne néhány ezer gazdálkodó magántulajdonába. Az MSZP már a bejelentés napján felszólította a kormányfőt, hogy mondja ki: nem adják „haverjaik” tulajdonába a bérelt földeket, nem osztják szét egymás közt „Magyarország legértékesebb vagyonát”. Ez szerintük azt jelentené, hogy „Magyarországot, a magyar földeket örökre megkapnák a mészároslőrincek, a magoszos haverok, a fideszes benzinkutasok, masszőrök, ügyvédek, műkörmösök és egyéb kormányzati csókosok”.
A termőföld privatizációja az LMP szerint is óriási károkat okozna, és az elmúlt 25 év legsúlyosabb közvagyonkijátszása lenne. A termőföld ugyanis olyan stratégiai erőforrás-tartalék, amelyről nem mondhat le az állam – vélik. Emlékeztettek arra, hogy már a kormányzati kommunikáció is azt kezdte sulykolni, hogy a bérlőknek történő értékesítéssel kell megvédeni az állami földeket, különben azok külföldi kézbe kerülnek. Az állami földek bérlői egy esetleges kedvezményes hitelprogrammal szinte ajándékba kapnák a köztulajdont – hívták fel a figyelmet.
A Polgári Kisgazdák szerint az állami tulajdonú földek tömeges értékesítésére ma senkinek nincs „feljogosítottsága”, ezt csak a parlament adhatná meg egy sarkalatos törvény elfogadásával. Egy ilyen lépés olyan társadalmi feszültséget okozhat, amelynek káros következményeit még senki sem mérte fel – figyelmeztetnek. Véleményük az, hogy az állami tulajdonban lévő földek korlátozott mértékű értékesítésére sor kerülhet.