A kínai központi bank jelentősen leértékelte a jüant

A jüan leértékelésének előzménye, hogy júliusban nagyot zuhant a kínai export teljesítménye.

MTI
2015. 08. 11. 8:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jüannal nem lehet szabadon kereskedni. A kínai jegybank mindennap meghatározza a hivatalos középárfolyamot, ettől – az amerikai dollár esetében – legfeljebb két százalékkal mozdulhat el az árfolyam.
Kedden hétfőhöz képest 1,9 százalékkal alacsonyabban határozta meg a középárfolyamot a központi bank, közleményében hangsúlyozva, hogy egyszeri kiigazító lépésről van szó.

A jüan leértékelésének előzménye, hogy a hét végén kijött, friss adat szerint júliusban nagyot – 8,3 százalékkal – zuhant a kínai export teljesítménye. Megfigyelők szerint, ha a kivitel ilyen mértékű visszaesése folytatódna, az veszélybe sodorná a kormányzat idei évre kitűzött, a bruttó hazai össztermék (GDP) 7 százalékában megállapított növekedési célját.

Elemzők egyelőre csak találgatják, mi indíthatta a kínai központi bankot arra, hogy kedden váratlanul jelentősen leértékelje a jüant; a lépés elsősorban a gyenge makrogazdasági adatokra adott válasz lehet, de egy hosszú távú cél elérését, a jüan világpénz státusának elnyerését is szolgálhatja. „A piacok a leginkább arra kíváncsiak, ténylegesen milyen irányba fog haladni a jüan árfolyama a következő néhány napban, hogy kiderüljön, tényleg egyszeri közbeavatkozásról vagy tartósabb trendről van-e szó” – mondta Visnu Varatan, a Mizuho Bank szingapúri elemzője. A keddi intézkedés alapján úgy tűnhet, Peking feladta az „erős jüan” politikáját, amelynek a célja az volt, hogy támogassák a belső keresletet, a kínai vállalatok külföldi beruházásait, és bátorítsák a külföldi szereplőket – cégeket és kormányokat – abban, hogy tranzakcióikhoz szélesebb körben használják a jüant.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.