Kimaradhat az IMF a görögöknek dobott harmadik mentőövből

Az igazgatóság valamikor ősszel dönthet.

MTI
2015. 08. 06. 16:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A nyáron és az ősz folyamán megvitatjuk a kérdést, majd az igazgatóság valamikor ősszel hozhatja meg a döntést” – mondta Thomas Östros. Fennáll a veszélye annak – mutatott rá –, hogy az új segélycsomaggal csak az „igazság pillanatát” halasztjuk el későbbre, ha Görögország nem hajtja végre a fájdalmas, de szükséges reformokat. „Ez nem olyan dolog, amit rájuk lehetne kényszeríteni, ezt saját maguknak kell felvállalniuk. A görög kormány pedig idáig még nem jutott el” – fogalmazott. „A kormányzati szféra pazarló, a korrupció bevett gyakorlat, nyugdíjrendszerük pedig többe kerül, mint sok más országban” – fejtette ki.

Az IMF részese volt a 2010 óta lebonyolított két görög mentőcsomagnak, kétségek merültek fel azonban részvételével kapcsolatban a harmadik mentőcsomagban, amelynek feltételeiről jelenleg is folynak a tárgyalások Görögország és potenciális hitelezői között.

Az Európai Bizottság pénteki közleménye szerint az IMF is aktívan kiveszi a részét a harmadik, 86 milliárd eurós mentőcsomagról folyó, július utolsó hetében kezdődött tárgyalásokból. A Financial Times viszont egy nappal korábban az IMF kormányzótanácsa egyik ülésének jegyzőkönyvi kivonatára hivatkozva arról számolt be, hogy az IMF hivatalosan nem tud részt venni a tárgyalásokon mindaddig, amíg Görögország el nem kötelezi magát a szükséges reformok végrehajtása mellett.

Az Európai Bizottság szóvivője, Mina Andreeva a német Bild lap egy kételkedő hangvételű cikkére reflektálva a csütörtöki bizottsági sajtótájékoztatón közölte, hogy „megfelelő ütemben folynak a tárgyalások a harmadik görög mentőcsomagról és lehetséges lesz megállapodásra jutni augusztus 20. előtt”. Hangsúlyozta, hogy „ambiciózus, de megvalósítható célról van szó”. Megerősítette egyúttal, hogy a tárgyalások az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) képviselőinek részvételével zajlanak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.