Megbírságolta és feljelentette az MNB a Hun Miningot

Egyre nagyobb bajban a február 20-án felszámolás alá került Hun Mining Érc- és Ásványfeldolgozó Befektetési Nyrt.

MTI
2015. 08. 05. 12:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint a jegybank célvizsgálat keretében tekintette át a cég 2012. március 1-je és 2015. március 27-e között közzétett szabályozott információkat. A célvizsgálat keretében beszerzett bizonyítékok alapján a Hun Mining vizsgált időszakbeli működésével összefüggésben több bűncselekmény elkövetésének gyanúja is felmerült, így az MNB büntetőeljárást kezdeményezett az illetékes rendőr-főkapitányságnál – áll a közleményben.

A nemzeti bank egyenként több millió forintos felügyeleti bírságot szabott ki különböző jelentések közzétételének elmulasztásáért, illetve azért, mert a cég rendszeres tájékoztatási kötelezettségét utólag, a hatóság erre kötelező határozatai ellenére sem teljesítette. Külön felügyeleti bírságot szabott ki az MNB az auditbizottság létesítésére és működtetésére, illetve a bennfentes információkhoz hozzáférő személyekről vezetett nyilvántartással kapcsolatos szabályzatra vonatkozó jogszabályi előírások megsértése miatt.

A piacbefolyásolás tilalmára vonatkozó törvényi passzusok megsértése miatt egyenként 11-13 millió forint közötti piacfelügyeleti bírságot szabott ki a jegybank a kibocsátó által közzétett megalapozatlan, félrevezető, illetve hamis információk miatt. Ezek közé tartoztak egy dán cégcsoportnak a Hun Miningban való befektetési szándékára; ritkaföldfémek rudabányai meddőhányókból való kinyerésére és feldolgozására irányuló projekt befektetői és banki finanszírozására; illetve mintegy hárommillió tonna Baritmix-I alapanyag és egy bányatársaság ötvenszázalékos üzletrészének értékesítésére vonatkozó megalapozatlan, félrevezető, illetve hamis közzétételek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.