Elemzők 169,9 milliárd forint negyedéves tisztított EBITDA-ra számítottak a Portfolio.hu által készített konszenzus szerint. A konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült pénzügyi gyorsjelentés szerint az idei első fél évben elért tisztított EBITDA 67 százalékkal több az előző év azonos időszakában elért 199,6 milliárd forintnál.
Az értékesítés nettó árbevétele 1129,2 milliárd forint volt április–júniusban, ami 8 százalékkal alacsonyabb a 2014. második negyedévi 1232,2 milliárd forinthoz képest. Az első hat hónapban a vállalat 13 százalékkal kevesebb, 2051,1 milliárd forint nettó árbevételt ért el, mint egy évvel korábban.
A jelentés idézi Hernádi Zsoltot, az olajipari vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki szerint a Mol-csoport minden idők legjobb negyedéves eredményét érte el. A vezérigazgató arra számít, hogy a 2015-ös tisztított EBITDA jelentősen, 10 százalékkal meghaladja majd a cég várakozásait, és eléri a 2,2 milliárd dollárt.