A magyar GDP több mint ötödét teszi ki a feketegazdaság

Idén az ellenőrzött dolgozók 10,4 százalékát foglalkoztatták munkaszerződés, illetve bejelentés nélkül.

MTI
2015. 09. 17. 13:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tájékoztatás szerint Horvátországban és Romániában a legmagasabb, 28,1 százalék a feketegazdaság GDP-hez mért aránya. Szlovéniában 23,1 százalék ez az arány, Szlovákiában viszont csak 15 százalékon áll, Ausztriában pedig mindössze a gazdaság 7,5 százalékát teszi ki a feketegazdaság.Becslések szerint a feketegazdaság felét a feketefoglalkoztatás adja. A Feketelista.hu a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatás-felügyeleti főosztályának adatait ismertetve azt írja: idén az ellenőrzött dolgozók 10,4 százalékát foglalkoztatták munkaszerződés, illetve bejelentés nélkül. A Feketelista.hu reprezentatívnak nevezett becslése szerint így négyszázezer munkavállaló dolgozik feketén Magyarországon.A közleményben felidézik: a munkaügyi ellenőrzések szerint 2012 és 2014 között mintegy 70 százalékkal nőtt azon ellenőrzött cégek aránya, amelyek be nem jelentett dolgozókat foglalkoztattak. A revizorok 2012-ben mindössze 1014, tavaly viszont 1724 gazdasági társaságnál bukkantak feketén dolgozókra.Idén az első hat hónapban az 580 000 magyarországi gazdasági vállalkozás közül 9738 munkáltatót ellenőriztek, és 62 százalékuknál állapítottak meg különböző munkaügyi hiányosságokat.A Feketelista.hu szerint jelentős üzleti körről van szó, hiszen „méltányos számítások szerint is” mintegy 60 000 vállalkozás lehet érintett. Az adókiesés több százmilliárd forintra becsülhető, ráadásul a bírságolás meglehetősen „kíméletes” az elemzés készítői szerint.A foglalkoztató – kis- és középvállalkozások esetében csak ismételt jogértést követően – 30 000-től 20 000 000 forintig terjedő bírságra számíthat. A bejelentési kötelezettség elmulasztása esetén a társaságot a közbeszerzésekből és az állami támogatásokból is kizárják, teszik hozzá a közleményben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.