Egy hónappal tovább lehet hajózni a Balatonon

A Balatoni Hajózási Zrt. személyhajózási üzletágában tavalyhoz képest 1,8 százalékkal nőtt az árbevétel.

MTI
2015. 09. 26. 20:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vezérigazgató az idei szezont a 21 Balaton-parti önkormányzat tulajdonában lévő társaság hajózási napján, egy hajó fedélzetén értékelte. Kifejtette, a társaság jó szezont zárt a hajózás szempontjából kedvezőtlen kánikulai időszakok ellenére is, így zökkenőmentesen teljesítheti az üzleti tervét.

A menetrend szerinti hajókon a márciusi szezonkezdéstől augusztus végéig több mint 454 ezren utaztak, 4,2 százalékkal kevesebben az elmúlt évhez képest. Ezt ellensúlyozta, hogy a nem menetrend szerinti járatokon 1,3 százalékkal nőtt a forgalom, és az idén több utas választott drágább, tartalmasabb hajóprogramokat (a sétahajókon 157,5 ezren utaztak idén), így összességében 1,8 százalékkal nőtt az üzletág árbevétele.

A Szántód–Tihany között közlekedő komp 875 ezer utast szállított, ami 4,5 százalékkal több, mint a tavalyi adat, és 255 ezer jármű kelt át, ez 6,6 százalékos emelkedés az elmúlt évhez képest. A 11 egységből álló vitorláskikötő-lánc szintén eredményesen teljesített, 2,5 százalékos árbevétel-növekedést produkálva a vizsgált időszakban.

A hajózási társaság szálláshelyein mind a külföldi, mind a belföldi turisták vendégéjszakáinak száma meghaladta az előző évi bázisértéket. A növekedés összesen 22,6 százalékos volt. Kollár József hangsúlyozta, a balatoni hajózási szezon még nem ért véget; számos tóparti rendezvényhez és eseményhez kapcsolódva indítanak még hajókat.

Bízva a kellemes őszi időben, a korábban meghirdetett, október 4-ig tartó őszi menetrendet meghosszabbítják; a legkedveltebb útvonalakon – Siófok, Balatonfüred, Tihany, Badacsony között – egész októberben indítanak hajójáratokat a péntek-szombat-vasárnapi napokon. Hajós programok kísérik majd a szigligeti süllőfesztivált és a november 13. és 15. közötti tihanyi Garda fesztivált is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.