Az ügyészség hétfőn közölte, hogy csalás vádjával nyomoznak. Azt igyekeznek kideríteni, ki a felelős azért, hogy az emissziós értékek meghamisítására képes szoftverrel ellátott autók forgalomba kerülhettek.
A német törvények alapján bárki nyújthat be büntetőfeljelentést az ügyészségen, amelynek aztán kötelessége vizsgálatot indítani, majd eldönteni, elégségesek a bizonyítékok ahhoz, hogy hivatalos nyomozás induljon. A Volkswagen-ügyben a braunschweigi ügyészség tucatnyi feljelentést kapott, ideértve az autógyártó vállalatét is – közölte Julia Meyer, az ügyészség szóvivője.
Braunschweig a második legnagyobb alsó-szászországi város, nem messze hozzá található a Volkswagen székhelye, Wolfsburg.
Martin Winterkorn 2007 óta töltötte be a vezérigazgatói tisztséget, amelyről szeptember 23-án mondott le. Pénteken megválasztott utódja, Matthias Müller, az Audi vezérigazgatója első beszédében a legfontosabb feladatának nevezte a Volkswagen iránti bizalom visszaszerzését, és azt ígérte, hogy vezetésével a Volkswagen minden tőle telhetőt megtesz a legszigorúbb megfelelési szabványok kidolgozására és bevezetésére.
Névtelenül nyilatkozó források hétfőn megerősítették, hogy a Volkswagen felfüggesztette luxusmárkái, az Audi és a Porsche kutatás-fejlesztésért felelős vezetőit, Ulrich Hackenberget és Wolfgang Hatzot.
A német közlekedési minisztérium szóvivője hétfőn megismételte, hogy az Egyesült Államokban kipattant botrány előtt a berlini kormánynak nem volt tudomása a csalásról. Egyúttal megerősítette azt a lapértesülést, miszerint a Szövetségi Közúti Közlekedési Hatóság (KBA) október 7-ig adott időt a Volkswagennek, hogy felvázolja, miként szándékozik megfelelni a nemzeti környezetvédelmi előírásoknak a botrányban érintett dízelmotorja esetében.
A Volkswagen-konszernhez tartozó márkák élén több személycserét is végrehajtanak a következő hetekben.
A konszern márkáit Magyarországon forgalmazó Porsche Hungaria hétfőn kiadott közleményéből kiderül, hogy a VW személyautó-üzletágának értékesítésért, marketingért és vevőszolgálatért felelős elnökhelyettesévé Jürgen Stackmannt nevezik ki, aki jelenleg a Seat igazgatótanácsának elnöke.