Hatalmasat bukik a Volkswagen

Dollártízmilliárdokba kerülhet a szoftverhamisítási botrány.

MNO
2015. 09. 22. 10:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dél-Koreában 4-5 ezer 2014–2015-ben gyártott VW Jetta és Golf, valamint Audi A3-as modellt vizsgálnak meg – nyilatkozta Park Pan-kyu, a koreai környezetvédelmi minisztérium igazgatóhelyettese a Reutersnek, hozzátéve, hogy amennyiben beigazolódnak a gyanúik, úgy a vizsgálatot kiterjesztik valamennyi német dízelautóra. A koreaiak arra a hírre reagáltak, hogy az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma pénteken bűnügyi eljárást indított a világ jelenleg legnagyobb autógyártója ellen amiatt, hogy a VW dízel-személygépkocsijaiban használt szoftverek meghamisítják a mérgező anyagok kibocsátására vonatkozó adatokat. A csalás miatt a VW elleni pénzügyi szankciók akár a 18 milliárd dollárt is meghaladhatják a sajtóhírek szerint, aminek nyomán a Volkswagen részvényei 19 százalékot zuhantak a hétfői tőzsdei kereskedésben (kedd délig pedig már 32 százalék volt a mínusz hétfő reggelhez képest). Az Egyesült Államokban az Audi A3-as, a VW Jetta, Beetle, Golf és Passat modelljei buktak meg a vizsgálaton. (A bbc.com értesülése szerint világszerte 11 millió járművet érinthet a botrány.) Azóta az is kiderült, hogy a VW 6,5 milliárd eurót, nagyjából 2 ezer milliárd forintot „tett félre” a következmények kezelésére.Ázsiában az autókonszern helyi képviselete, a Volkswagen Korea egyelőre nem kommentálta a híreket, az Európai Bizottság viszont kapcsolatba lépett a VW-vel és az Egyesült Államok szabályozó hatóságával, hangsúlyozva: egyelőre korai lenne kijelenteni, hogy a csalás az Európában forgalomba hozott járműveket is érintheti. Ausztráliában a képviselet megkereste az anyacéget, hogy miképpen járjanak el, attól függetlenül, hogy hamis szoftverek kerültek-e a kontinensen eladott személygépkocsikba vagy nem, mindenesetre az ausztrál kormányzati hatóságok még nem jeleztek – fűzte hozzá a cég szóvivője. A német rivális márkáknál, a Daimlernél és a BMW-nél pedig lakonikusan csak annyit közöltek, hogy őket nem érinti a VW botránya.Michael Horn, a VW amerikai képviseletének vezetője a 2016-os Passat-modell New York-i pazar körítéssel levezényelt bemutatóján kifakadt, mondván, hogy cége „totálisan elbaltázta”, és változtatásra tett ígéretet. A rendezvényen kerülte is annak bizonyítását, hogy környezetvédelmi szempontból a Passat a „tiszta dízel” kategóriába tartozna, helyette a jármű parkolást segítő érzékelőrendszerét és a baleseteket megelőző technológiáját ecsetelte.Egyelőre nem világos, hogy a botrány teljes költsége mekkorára rúg majd, a vásárlók milyen kártérítési igénnyel lépnek fel, mindenesetre a hírbe hozott modellek értékesítését már felfüggesztették az Egyesült Államokban és Kanadában, ami önmagában is jelentős veszteséggel jár majd.Visszatérve a Távol-Keletre, a csalás súlyos csapást mérhet a virágzó dél-koreai piacra is. A 2011-es szabadkereskedelmi megállapodás óta jelentősen megugrott a német autók eladása az országban, 2015 első nyolc hónapjában 18,2 százalékkal több járművet értékesítettek Dél-Koreában, 4,5 milliárd dollár értékben. A 2014-es teljes éves növekedés pedig 42,5 (!) százalékos volt. Ráadásul a Volkswagen- és az Audi-modellek az összes behozott autó 28,2 százalékát tették ki az év első nyolc hónapjában a Koreai Személygépkocsi-importőrök és -forgalmazók Egyesületének adatai szerint.Mindebből persze a helyi márkák, így a Hyundai és leánycége, a Kia Motors profitálhatnak – kommentálta Suh Sung-moon, a Korea Investment & Securities elemzője, azzal magyarázva, hogy a dél-koreai vásárlók nagyon érzékenyek a hírekre, különösen a károsanyag-kibocsátási információkra, ami biztosan hatással lesz majd a behozatali piacra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.